Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Nincs már foci

Nincs már foci

Klub

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 1 Min.

Videó! – otthon, a szakmai stábtól kapott egyéni edzésterv alapján készül tovább az NB I-es csapat

„Menjünk már focizni!” – jegyezte meg Batik Bence, miközben az orvosi szoba és az öltözőfolyosó között sétált kezében két labdával, már a csapat edzőfelszerelését viselve. A társak többsége azonban még utcai ruhában beszélgetett, hiszen mire labdarúgóink nagy része megérkezett a délutánra kiírt edzésre, addigra futott be a Magyar Labdarúgó Szövetség rendelkezése, amely szerint a szövetség azonnali hatállyal felfüggesztette a bajnokságokat, hozzátéve, hogy „a felfüggesztés idejére mindennemű személyes részvételű sporttevékenység (pl. edzés) szüneteltetése is javasolt. Az Elnökség felhívja a sportszervezeteket a sportolók és sportszakemberek otthon tartózkodására vonatkozó előírások megalkotására és betartására.” 

Így aztán kettő óra után néhány perccel Németh Tamara technikai igazgató és Sinkó Gábor csapatmenedzser tájékoztatta a Budapest Honvéd FC felnőttcsapatának labdarúgóit, hogy az MLSZ döntésével szinkronban határozott a klub, ennek megfelelően már a hétfő délutáni edzést sem tartja meg az együttes, a felfüggesztés pedig határozatlan időre szól, és reméljük, hogy ezzel is hozzájárulhatunk ahhoz, hogy a járvány ne terjedjen tovább.


„Kérünk mindenkit, hogy a szükséges felszereléseket pakolja ki az öltözőből, vigye magával, mivel a folytatásban otthon, a szakmai stábtól kapott edzésterv alapján készültök tovább, az összepakolást követően pedig el kell hagynunk az öltözőt és egy ideig nem is térhetünk vissza” – mondta Németh Tamara.

A bejelentést követően mindenki összepakolt, húsz perccel később pedig elcsendesedett, majd sötétbe borult a NB I-es csapatunk öltözője. Már Batik Bence sem játszhatott, és egyelőre senki sem tudja, hogy védőnk és a többiek mikor focizhatnak legközelebb.


01.01.2021, 01:00Klub

Ähnliche Nachrichten

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Informationen, Wissenswertes – alles, was man vor dem Auswärtsspiel gegen MTK Budapest wissen muss.

06.11.2026 | Klub

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub