Azt, hogy simán ment volna a januári felkészülés Kispesten, nem mondhatnánk. Előbb a törökországi edzőtábort kellett lefújnia a piros-feketéknek az öltözőt megtizedelő járvány miatt, később a már itthoni edzés- és edzőmeccs-tervet írta át az élet, felborítva ezzel a mindennapokat. Baráth Botond szerint nehéz ugyan elvonatkoztatni a csapat mögött álló nehéz hetektől, mégis igyekeznek előre tekinteni.
„Tennünk kell a dolgunkat – szögezte le a Honvéd 29 esztendős védője. – Szinte mindenki visszatért és próbálja visszaszerezni a formáját, újra elkapni a fonalat, hogy ha nem is rögtön az első meccsre, de az utána következő találkozókra már jó formában legyen. Azok pedig, akik végigcsinálták az alapozást, azon voltak a héten, hogy frissítsék magukat a rajtra. Ha pozitívan próbálunk előre tekinteni, ez egy jó lehetőség a fiataloknak és azoknak, akik kevesebbet játszottak eddig, hogy megmutassák, mire képesek és hogy lehet rájuk számítani a jövőben.“
Baráth Botond azon kevesek közé tartozik, akik betegség nélkül dolgozták végig a januárt, bár védőnk keserű mosollyal megjegyzi, hogy ő már megvívta csatáját a koronavírussal, amikor egy korábbi hullám szövődményei miatt közel féléves kihagyásra kényszerült. Most azonban jó bőrben érzi magát, igaz, hozzáteszi, nemcsak a hiányzók, az egészségesek számára is több nehézséggel kellett megküzdeni az elmúlt hetekben.
„Amíg a játékosokat sorra döntötte le a vírus, elővigyázatosságból nem használhattuk a konditermet és az öltözőt, ez azért rányomta a bélyegét arra, ahogyan egy edzésre vagy egy edzőmérkőzésre fel tud készülni az ember – árulta el Baráth Botond. – A kocsiból mentünk a pályára, a pályáról pedig ugrottunk a kocsiba, aztán irány haza. Olyan volt, mintha újra az utánpótlás régi időszakában lennék, mintha csak most kezdtem volna futballozni.“
Rutinos játékosunk szerint azonban sokat segít, hogy az utolsó napokban már végre újra megtelt élettel az akadémia folyosója, s visszatérhettek a társak, s a nehézségek ellenére is ott van mindenki arcán a mosoly, ahogy a felkészülés utolsó, fáradtsággal vegyes izgalommal teli napjaiban lennie kell.
„A legfontosabb, hogy mindenki egészséges legyen – kezdte Baráth Botond –, azután az, hogy visszaépüljenek a csapatba és megtaláljuk a stabilitást, ahonnan tovább lehet gondolkozni. Az a célunk, hogy minél jobban szerepeljünk, hogy minél több pontot tudjunk begyűjteni ebben a félévben és elinduljunk felfelé a tabellán, hogy ne hátrafelé kelljen nézelődni, hanem csak saját magunkkal foglalkozhassunk és a saját teljesítményünkkel törődhessünk.“
Mint mondja, ehhez személy szerint szeretne a lehető legjobb teljesítménnyel hozzájárulni, minőségi játékot nyújtani, segítve ezzel a csapatot, nemcsak ebben a nehéz időszakban, de meccsről meccsre a célja eléréséig. Az első lépést ezen az úton pedig hazai pályán teheti meg a Honvéd, a Gyirmót elleni szezonnyitón, minden nehézség ellenére, egyértelműen a győzelemben bíznak a kispestiek.
„Együtt kell mozogjunk a pályán, stabil játékot kell mutatnunk – jelentette ki védőnk. – A kulcs az lehet, ha megteszünk mindent, amit Feri (Horváth Ferenc vezetőedző – a szerk.) kér tőlünk, folyamatosan betartjuk a taktikai utasításokat, kilengések nélkül, egyéni akciók nélkül, csapatként, együttműködve mind elöl, mind hátul, nullától a kilencvenvalahanyadik percig.“





