Az MTK volt ellenfele a Honvéd-MFA U17-es együttesének a 20. fordulóban, hazai pályán. Nagy Mihály csapata már a szünetben háromgólos vezetés birtokában várta a folytatást, végül kapott gól nélkül, 8 lőtt találattal tette zsebre a három pontot.
U17-es bajnokság, 20. forduló
Budapest Honvéd-MFA–MTK Budapest 8–0 (3–0)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont
Vezette: Závotka Csongor (Földesi L., Kozma A.)
Gólszerző: Nagy S. (7.), Németh D. (11., 64.), Kerezsi (38., 53.), Szabó B. (84.), Győri (88.), Benkő (90.)
Honvéd: Salka – Zsigmond, Kovács V., Benczenleitner, Matthew (Kárász, 58.), Kozma (Nyitrai, 46.), Németh D., Kerezsi (Győri, 67.), Nagy S., Gera Z. (Benkő, 58.), Pekár (Szabó B., 46.).
Vezetőedző: Nagy Mihály
Nagy Mihály: – Sokat foglalkoztunk azzal, hogy a gyerekeket függetlenítsük a hírektől, hiszen mindenkit érintenek a jelenlegi események, intézkedések. Nagyon profin kizárták a történéseket és csak a mérkőzésre koncentráltak. Nagyon erős iramban kezdtünk, ami korán két gólos előnyt eredményezett. A továbbiakban sem volt gyenge pontunk, ami nagy különbségű győzelemhez vezetett. Nagyon ritka, amikor egy csapat ekkora fölénnyel nyer, de a csapat megdolgozott érte, főleg annak tudatában, hogy több lehetőségünk is volt, sőt tizenegyet hibáztunk. Nagyon komoly teljesítményt nyújtottunk.






