Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Nyugodt hét, meccsterheléssel

Nyugodt hét, meccsterheléssel

Klub

Veröffentlicht: 02.09.2021, 20:13Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Nagy Gergő szerint egészséges a rivalizálás az egész csapatban

Egy nyugodt hétvége után vetette bele magát ismét a munkába a Budapest Honvéd csapata: a zalaegerszegi győzelem után két pihenőnapot is kaptak játékosaink, azóta viszont – a válogatott szünet ellenére is – kőkeményen dolgoznak, s az edzések között sem tétlenkednek, hiszen a szerdai tréning előtt a keret jelentős része második csapatunk mérkőzését szemlélte.

„A hazaút szerencsére elég hosszúra sikerült a zalaegerszegi győzelem után – idézte fel nevetve a péntek estét Nagy Gergő. – Nyugodtan, felszabadultan mehettünk haza a családjainkhoz, ráadásul a válogatott szünet miatt egyébként is békésebb hetünk volt. Szerencsére a hangulat is sokkal pozitívabb a csapaton belül a két győzelmünket követően. Azt gondolom, hogy hasonló eltökéltséggel kezdtük a bajnokságot, az első mérkőzés viszont nagy pofon volt, és az előző évet nem tudtuk talán elfelejteni, a Debrecen elleni vereség így a kelleténél nagyobb nyomást helyezett ránk. Nagyon kellett az első siker, hogy ebből elinduljunk fölfele, s most már önbizalommal tekintünk előre.”

Ahogy az egész csapatnak, úgy csupaszív középpályásunknak sem indult könnyen a szezon, a Villarreal elleni stadionavatón még sérülés miatt csupán a pályán kívül segíthette a Honvédot – meg is tette, Batik Bencével karöltve az Instagram-sztorik nagymestere lett. Azóta viszont már a pályán is dolga van Nagy Gergőnek, Zalaegerszegen is csereként beállva stabilizálta a középpályánkat.

„Úgy érzem, hogy játékra kész vagyok, a folyamatos meccsterhelés lenne, ami a formámat kiegyenlítené, illetve biztosítaná a kondíciómat – mondta a 28 éves játékos, aki utalt a csapaton belüli egészséges rivalizálásra is. – Nagy a konkurencia a mostani keretben, nemcsak az én posztomon, de az egész keretben, ezáltal mindenkinek a legjobbját kell nyújtania napról napról napra, nem elég a meccseken brillírozni. Ez egészséges versenyhelyzetet teremt, én is azért dolgozom, hogy lehessen számítani rám, s amikor lehetőséget kapok, élni akarok vele.”

S ha már meccsterhelés, bár ezen a héten a magyar válogatott világbajnoki selejtezői miatt nem rendeznek NB I-es fordulót, a Honvéd játékosai így sem csak edzésekkel töltik a bajnoki szünetet, pénteken a Budafok gárdája érkezik Kispestre, a jövő heti, Ferencváros elleni találkozó előtt pedig kimondottan jól jöhet ez a felkészülési mérkőzés.

„Azt még nem tudom, hogy fogja elosztani a stáb a csapatot, azt gondolom, hogy akik kevesebb játéklehetőséghez jutottak, ők többet lesznek a pályán, s nekik mindenképp egy jó felhozó találkozó lesz – magyarázta Nagy Gergő. – Ráadásul jövőhéten jön a Ferencváros elleni rangadó, így azelőtt mindenképpen jól jöhet, hogy finomítani tudjuk az eddig begyakorolt és az akár újabb taktikai elemeket is.”

02.09.2021, 20:13Klub

Ähnliche Nachrichten

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Informationen, Wissenswertes – alles, was man vor dem Auswärtsspiel gegen MTK Budapest wissen muss.

06.11.2026 | Klub

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub