Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Nyugtató gólok

Nyugtató gólok

Klub

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 1 Min.

Kispesti anekdoták – a hatodik találatnál már Kalmár Jenő is megnyugodhatott

A Budapest Honvéd több mint egy évszázados históriája számtalan vidám és kevésbé örömteli történetből áll, ezt az óriási anekdotakincset szeretnénk megosztani olvasóinkkal, sorozatunkban pedig hétről hétre összegyűjtöttük a legérdekesebb történeteket – 25. rész.

1956 elején a Bp. Honvéd Afrikában túrázott, Egyiptom után Szudánba is ellátogatott a magyar bajnok.

Az együttes második mérkőzését a khartumi Hilal SC ellen fokozott érdeklődés előzte meg. A sztárokkal teli tűzdelt világhírű kispesti csapatot mindenki élőben szerette volna látni, és a helyiek egy picit abban is reménykedtek, hogy legyőzhetik a magyarokat. A mérkőzésre már napokkal korábban minden jegy elfogyott, a 10 000 néző befogadására épített pályán több mint 12 000-en zsúfolódott össze. A rendőrök nem tudták megakadályozni, hogy a nézők elfoglalják a kapuk mögötti területet is. A mérkőzésen megjelent az ország miniszterelnöke Izmail el-Azhari, és a kormány több tagja is.

A meccs előtt Kalmár Jenő a csapat edzője szokatlanul ideges volt, aminek az volt a magyarázata, hogy a Hilal a bécsi Admirát és Wiener Sportklubot is legyőzte. Kalmár félelmét a meccs nem igazolta, Puskásék alaposan elnáspángolták a szudániakat. Már 6–1-re vezettünk, amikor valamelyik játékos kiszólt az edzőhöz:

„Jenő bácsi, most már megnyugodhat!” – mire Kalmár Jenő visszaszólt: – „Figyelj a játékra, mert még kiegyenlítenek!”

A kispestiek odafigyeltek rúgtak még 3 gólt, végül 9–1-re verték a szudániakat.

01.01.2021, 01:00Klub

Ähnliche Nachrichten

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Informationen, Wissenswertes – alles, was man vor dem Auswärtsspiel gegen MTK Budapest wissen muss.

06.11.2026 | Klub

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub