Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Odatenni magunkat

Odatenni magunkat

Klub

Veröffentlicht: 11.11.2021, 17:53Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Tomás Tujvel szerint mentálisan is ki kell használni a bajnoki szünetet

A 12. fordulót követően ismét rövid szünetre vonult az OTP Bank Liga, hiszen a fókuszba a válogatott szereplése került, amelynek keretébe ezúttal meghívót kapott Szappanos Péter is. Amíg első számú kapusunk a nemzeti együttessel a San Marino és a Lengyelország elleni találkozókra készül, Kispesten változatlanul nehéz tréningek és edzőmérkőzés szerepel az első csapat programjában. 

„Keményen edzettünk a héten, ugyanakkor a regenerációra is igyekszünk ilyenkor odafigyelni, ami azonban még ennél is fontosabb, hogy próbálunk rendet tenni a fejekben – mondta Tomás Tujvel. – Bízom benne, hogy mindenki letisztázta magában a debreceni vereséget és úgy lépünk pályára már a Budaörssel szemben is, hogy győzni akarunk. Attól függetlenül, hogy felkészülési mérkőzés lesz a pénteki, ugyanaz a célunk, hogy véghezvigyük a pályán azt, amit az edző kér tőlünk, ezzel együtt pedig az eredménynek is jönnie kell majd. Fontos, hogy odategyük magunkat, ez mindannyiunk érdeke, hétvégén pedig lesz két szabadnapunk, amikor mindenki kipihenheti magát, hogy hétfőtől már újra a bajnokságra, a következő tétmeccsre tudjunk koncentrálni.“

11.11.2021, 17:53Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub