Újabb mérföldkő előtt álltak péntek este akadémistáink, bár ezúttal nem a gyepen, hanem a parketten kellett tudásuk legjavát nyújtani. Az olvasóink zöme valószínűleg túl van már a szalagtűzésen és az azt követő táncon, mely szinte hagyomány, a középiskola legnagyobb megmérettetése, az érettségi előtt. Ezúttal a BMSZC Egressy Gábor Két Tanítási Nyelvű Technikum diákjain, köztük a Magyar Futball Akadémia fiataljain volt a sor.
Az Erzsébetligeti Színházban a ceremónia előtt második csapatunk játékosa, Pekár István segített megérteni, hogy mennyire is idegen terep nekik az akadémia falain kívül egy ilyen szereplés, ahogy valószínűleg sokan ódzkodtunk a tánctól, amely aztán annál nagyobb élményt jelentett.
„Ez egy nagy nap nekünk, egy lépcsőfok, amit ünnepélyes keretek között meg kell ugranunk az érettségi előtt. Sokat készültünk, mint egy meccsre, de azért egyikünk sem lesz profi táncos – mondta nevetve, hanyag eleganciával második csapatunk játékosa. – A szalagtűző lehetőség arra, hogy megmutassuk a környezetünknek, a családnak, hogy a foci mellett bár nehéz a tanulás, de megpróbálunk mindenhol helytállni.”
A szokásos szalagavatót követő ünneplés sajnos ezúttal elmarad, hiszen a második és az U19-es csapatnak is készülnie kell a hétvégi fordulóra. Pekár István védőtársa, Polyák Kristóf és az első csapatban frissen debütált Keresztes Noel – öltönyben, retorikai készségeket megvillantva – diplomatikusan nyilatkoztak ennek a hagyománynak az esetükben természetesnek mondható elhalasztásáról.
„A hétvégén meccseket játszik mindenki, felelősségteljesek vagyunk, majd bepótoljuk“ – mondta Keresztes Noel, majd csapattársa vette át a szót.
„Ez a nap arra van, hogy a szüleinknek, családnak megmutassuk, hogy milyen fessek vagyunk öltönyben, ritkán van olyan, hogy nem csutakosan, fűfoltosan látnak minket a porondon, este még egy tánccal is megtiszteljük őket, a buli ráér” – zárta a rögtönzött „sajtótájékoztatót” Polyák Imre.
Rendkívül érzelmes volt a jelképes búcsú a fiatalok osztályfőnökének, Hajdu Ádámnak, aki bár harmadik osztályát búcsúztatta, de ez a turnus is bőven a szívéhez nőtt.
„Felemás érzés itt állni, ugyanis nem tőlük köszönök el először, rutinom van már ebben, de mindig nehéz ezt megélni. Minden osztállyal más viszonyt alakítottam ki, mindig próbáltam idomulni a társaság igényeihez, a srácok karaktere diktálja, hogy nekem milyen éveim lesznek velük. Mondhatom, hogy megkönnyebbülés, hiszen sikeres, ambiciózus gyerekek egytől-egyig, félelem nélkül engedem majd el őket májusban, de természetesen hiányozni fognak” – zárta Hajdu Ádám.
