Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Önbizalmat adó szereplés

Önbizalmat adó szereplés

Spiele

Veröffentlicht: 12.10.2021, 17:15Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Az első csapatban először játszó Szabó Tibor izgatottan várja a hétközi derbit

Az előző hétvégéről elhalasztott, Ferencváros II mérkőzést szerdán pótolja második csapatunk, de ez nem jelentett mindenki számára pihenőt hiszen Szabó Tibor például először kapott szerepet az NB I-esek között a Siófok elleni felkészülés során.

A meccs előtti nap éppen matek órán ültem, amikor Miki bá’ (Simon Miklós) kihívott, hogy beszélni szeretne velem – kezdte Szabó Tibor, aki 16 évesen bizonyíthatott az első csapatban. – Mondta, hogy másnap keretben leszek és lehet, hogy játszani is fogok. Ez óriási megtiszteltetést és nagy örömöt jelentett számomra, hiszen ilyen fiatalon nem sokan szoktak bemutatkozni NB I-es csapatban.”

Szabó Tibor a Balaton-partiak elleni edzőmeccs utolsó bő tíz percében lépett pályára, és Horváth Ferenc elégedetten nyilatkozott a fiatal középhátvédről, a vezetőedző elmondása szerint nem volt megilletődve, örömmel látta, hogy megvolt benne a kellő vagányság.

„Egy kicsit izgultam, azonban próbáltam ezt nem kimutatni – ez sikerült is Szabó számára, hiszen rendkívül magabiztosnak tűnt a pályán. – Jól éreztem magam, bár volt egy-két hibám, de ez benne van a játékban.”

Az NB III-as bajnokságban viszont már sokkal komfortosabban mozog védőnk, annak ellenére, hogy az idei szezontól számít alapembernek Simon Miklós együttesében, amelyben eddig hét találkozón kapott lehetőséget.

„Boldog, hogy ennyi idősen már a felnőttfutballban bizonyíthatok hétről hétre – folytatta Szabó Tibor. – Igyekszem mindig jól teljesíteni, remélem, ez általában sikerül , de természetesen vannak hullámvölgyek, amiből az edzők és a társak is segítenek kijönni.”

Köztük Djordje Kamber, második csapatunk játékos-edzője, aki Szabó „párja” a védelemben, egykori kiválóságunk pedig mindig ott van a fiatalok számára, nemcsak csapattársként mentorként is, emellett külön is rengeteget beszél a 16 éves tehetséggel.

„Nagy megtiszteltetés mellette játszani, segít a fejlődésemben, hogy helyezkedjek, passzoljak – mesélte szerényen középhátvédünk.– Szoktunk külön videózni is, mit kell jobban csinálnom. Például, ha az ellenfélnél van egy gyors center, elmondja, hova mozogjak, hogyan tudok a leghatékonyabb lenni.”

Kiváltságos helyzetben van Szabó Tibor, hiszen nemcsak egy, hanem két mentora is van, ugyanis unokatestvére a korábbi kispesti kedvenc, a válogatott Gazdag Dániel, aki rengeteg tanáccsal látja el, s úgy látszik, a tehetséges családban marad.

„Amióta Amerikában játszik, ritkábban beszélünk, de természetesen így is kommunikálunk egymással – mondta büszkén Szabó Tibor.– Sokat segített korábban és most is, remek példát mutat nekem. Én is szeretnék, legalább olyan szintre eljutni, mint ő.“

Addig persze még rengeteg munka vár Szabó Tiborra, a hosszú úton a következő lépés például a héten esedékes két bajnoki, elsőként a szerdai Ferencváros elleni rangadó. Bár a zöld-fehérek három meccs óta nyeretlenek, derbiről van szó, nem szabad ebből kiindulni.

„ Az NB I-es meccs plusz önbizalmat adott nekem, izgatottan várom a találkozót, nagyon szeretnénk nyerni – jelentette ki határozottan Szabó, aki büszke arra, hogy egy kis faluból Petneházáról eljutott odáig, hogy a Honvédban szerepelhet, s emellett csapatkapitánya az Eb-selejtezőre készülő U17-es válogatottnak.

 

NB III, KÖZÉP CSOPORT, 11. FORDULÓ

Ferencváros II–Budapest Honvéd FC II

Népliget

Október 13., szerda, 15:00

V.: Maml Zoltán

12.10.2021, 17:15Spiele

Ähnliche Nachrichten

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Unser Verteidiger hält den Gegner für eine spielstarke, kombinationsfreudige Mannschaft. Der Kader von ZTE hat sich seit dem Halbfinale des Ungarischen Pokals im April allerdings stark verändert – das müssen wir in dieser Phase der Saison nutzen.

29.08.2026 | Spiele

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Die Mannschaft von Balázs Dörnyei setzte sich am zweiten Spieltag der Simple Frauenliga dank der Tore von Fanni Vachter und Sára Krisztin mit 2:0 gegen Szekszárdi UFC durch.

14.08.2026 | Spiele

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Informationen und Wissenswertes – alles rund um das Spiel am Sonntag gegen Paksi FC.

08.08.2026 | Spiele

Vachter legt vor, Panna Nagy trifft doppelt – Sieg mit drei Toren Vorsprung gegen Csíkszereda

Vachter legt vor, Panna Nagy trifft doppelt – Sieg mit drei Toren Vorsprung gegen Csíkszereda

Unsere Frauenmannschaft gewann ihr viertes Testspiel in der Bozsik Aréna mit 4:1.

27.07.2026 | Spiele