Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Öregfiúk-rangadó, fiatalos lendülettel – Videó!

Öregfiúk-rangadó, fiatalos lendülettel – Videó!

Klub

Veröffentlicht: 05.04.2023, 22:20Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Gól nélkül végződött a bajnoki címért zajló nagy csata – fotókkal

Rangadót, sőt, ha úgy tetszik csúcsrangadót játszott öregfiúkcsapatunk kedden este a Honvéd-MFA Utánpótlásközpontban. Az első két helyezett találkozóján tét nem más volt, mint (közvetve) a bajnoki cím, még akkor is, ha a szezonból további 5 forduló hátra van. A téte és csapatunk remek szereplése szokatlanul sok nézőt vonzott a pályára.

A Honvéd BKE számára nem kezdődött jól a mérkőzés, ugyanis a bemelegítésnél Bárányos megsérült, ezért már a meccs előtt cserére kényszerültünk. A csapatkapitány helyett Tóth Csaba került a kezdőbe.

Nagy lendülettel kezdtek a csapatok, az MTK játékán látszott, hogy egy pontért jött Kispestre. Kezdetben teljesen visszaálltak a saját térfelükre és kontratámadásokra rendezkedtek be és elsősorban a góllövőlista élén álló Vasziljevics gólerősségében bíztak. A Honvéd támadott többet, Lannert távoli lövése alig kerülte el a kaput, Bábik ziccerét pedig Groppioni védte bravúrral. Húsz perc elteltével a vendégek vették át a játék irányítását, gyors embereik révén néhány helyzetet is kidolgoztak, de Komora biztos kézzel őrizte a kapunkat.


Amilyen rosszul kezdődött az első, olyan balszerencsésen folytatódott a második félidő. A 41. percben Bábik egy összecsapás után a földön maradt, mint kiderül az ellenfél stoplija mély sebet hasított a térdén, így le kellet cserélni. A második játékrész hasonlóképpen zajlott, mint az első 40 perc. Feltűnő volt, hogy szokatlanul nagy iramban futballoztak a játékosok. Gyűrték, gyömöszölték egymás a felek, láthattunk egy pár szikrázó összecsapást is. Az egyik ilyen ütközet után Móra Krisztián kért cserét, ugyanis a cipője darabokra szakadt, helyette Lukács Bálint folytatta a játékot. 

Telt múlt az idő, de az áhított kispesti gól csak nem akart megszületni. A helyzetekig eljutottunk, de az i-re a pontot nem sikerült feltenni. A kék-fehérek ellentámadásokkal próbálkoztak, de igazán nagy helyzetet nem tudtak kidolgozni, így végül a hármas bírói sípszó után a vendégek örülhettek. Bár a forduló után a tabellát a Honvéd BKE vezeti két pont előnnyel, de a vesztett pontok tekintetében az egy meccsel kevesebbet játszó MTK jobban áll.

A Honvéd BKE legközelebb április 17-én 21 órakor lép pályára a Goldball Parkban.


ÖREGFIÚK-BAJNOKSÁG, 16. FORDULÓ
HONVÉD BKE–MTK BUDAPEST 0–0

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 100 néző

V: Zám László (Agócs R., Lantos T.)

Honvéd: Komora — Máj, Budovinszky, Móra (Erdei, 76.), Gálvölgyi — Kamber — Bábik (Patkó, 43.), Lannert, Zana, Tóth Cs. (Lukács, 65.) — Patkó (Trembulyák)

05.04.2023, 22:20Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub