Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Öröm és megtiszteltetés

Öröm és megtiszteltetés

Klub

Veröffentlicht: 20.04.2021, 18:15Lesezeit: 2 Min.

Szabó Tibor 16 esztendősen első felnőttmérkőzését játszhatja

Kis túlzással olyan ütemben fogyasztja a Budapest Honvéd második csapata a bajnoki mérkőzéseket, mint Szabó Tibor a korosztályokat. A Magyar Futball Akadémia tehetséges játékosa másfél évvel ezelőtt még az U15-ös gárdánkban szerepelt, hétvégén azonban már NB III-as együttesünk keretében találkozhattunk a nevével, s szerdán Körösladányban első felnőttmérkőzését játszhatja.

„Meglepődtem a hír hallatán, óriási öröm és megtiszteltetés a Honvéd második csapatának keretében szerepelni, nagyon várom már, hogy pályára léphessek – árulta el Szabó Tibor. – A csapattársak rendesek velem, hamar befogadtak, bár még sokat nem edzettünk együtt, úgy érzem, hamar össze fogunk csiszolódni. Az elmúlt évben mindig megéreztem a váltást a korosztályok között, ezt nem lesz egyszerű a felnőttek között sem megszokni, hiszen gyorsaságban és fizikálisan látszólag is nagy a különbség az utánpótlásmeccsekhez képest.”

Ahhoz képest, hogy megérezte a váltást, elég hamar sikerült az adott korosztály tempóját felvennie Szabó Tibornak, aki az őszt U17-es együttesünkben játszotta végig, tavasszal viszont már az U19-esek között szerepelt, hétvégén a Fradi ellen – két héttel 16. születésnapja után – pedig felnőttmérkőzésen is bekerült a meccskeretbe.

„Koromhoz képest szerintem fizikálisan erős vagyok és jól olvasom a futballt. De természetesen számtalan dologban kell még fejlődnöm, elsősorban a játékom gyorsaságát és a gyengébb (bal) lábamat akarom fejleszteni – mondta saját képességeiről a tehetséges középhátvéd, aki az FTC elleni rangadóra is visszatekintett. – Jó mérkőzés volt, nem gondoltam volna, hogy ilyen fiatal kerettel is ennyivel jobbak leszünk, mint a Fradi. Sajnálom, hogy nem sikerült nyerni, mert megvoltak a helyzetei a srácoknak, de remekül játszott a csapat, így nem szabad csalódottnak lennünk.”

Szabó Tibor a Honvédnál megszokta a feszített tempót, így azok után, hogy hétvégén keretben volt a második csapatunk mérkőzésén, és végigjátszotta az U19-esek bajnokiját, szerdán már Körösladányban lehet Simon Miklósék segítségére. Az (ellenfelünk kérésére) április 4-ről elhalasztott bajnokin a 18. helyezett otthonába látogatnak a kispestiek, így mindenképp a győzelem céljából lépnek pályára.

„Nem lesz könnyű meccs, ellenfelünk a kiesés elől menekül. De bízom benne, hogy három ponttal tudunk hazatérni Körösladányból, és ehhez akár én is hozzá tudok járulni. Remélem, hogy a tavasz folyamán tudom gyarapítani játékperceimet a felnőttek között, és sikeres lesz a csapatunk” – zárta szavait Szabó Tibor.

NB III., KÖZÉP CSOPORT, 27. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS
Körösladányi MSK–Budapest Honvéd II
Körösladány, Körösladányi Sportpálya, zárt kapuk mögött

Április 21., szerda, 17:00

V.: Mencsik László


20.04.2021, 18:15Klub

Ähnliche Nachrichten

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Informationen, Wissenswertes – alles, was man vor dem Auswärtsspiel gegen MTK Budapest wissen muss.

06.11.2026 | Klub

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub