Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Örömteli visszatérés

Örömteli visszatérés

Spiele

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 1 Min.

Giuseppe Sannino boldog, hogy újra a csapat mellett lehet

„Nyertünk! Ez a legfontosabb” – értékelt velősen Giuseppe Sannino a Paks elleni Magyar Kupa-mérkőzést követően, amelyen a Honvéd 2–0-s győzelmet aratott és bejutott a sorozat legjobb négy csapata közé.

„Hogy minek köszönhető a továbbjutás? Annak a két gólnak, amit lőttünk a mérkőzésen. Rendre a szemünkre vetik, hogy nem szerzünk gólt, most viszont kétszer is eredményesek voltunk, aminek nagyon örülök – folytatta Sannino mester, akit arról is kérdeztünk, hogy mekkora nyomás volt a csapaton. – Az egyetlen nyomás, amit érzek, az a vérnyomást mérő eszköz, amit az orvos a karomra tesz. Nagyon örülök, hogy ismét elfoglalhattam a helyem a csapat mellett, ami pedig a folytatást illeti, most szeretnék hazamenni, meginni egy jó kávét és majd csütörtöktől foglalkozunk a Kisvárdával.”

A vendégek mestere, Osztermájer Gábor így nyilatkozott a Paks honlapjának a találkozót követően.

„Először is gratulálok a Kispestnek a továbbjutáshoz, ugyanakkor azért annyira nem volt egyértelmű ez a párharc. A mai meccs első felében passzívan, majd a második játékrészben már aktívan játszottunk. A Honvéd tulajdonképpen az első kapuralövéséből gólt szerzett a szünet előtt. Ezt követően felvállaltuk a focit, jól játszottunk, és az egyenlítést is megérdemeltük volna, hiszen volt, hogy a gólvonalról kellett mentenie a budapesti csapatnak. Többször a védelem mögé kerültünk, de sajnos nem tudtunk egalizálni, helyette újabb hibát követtünk el. A mai végeredménytől függetlenül gratulálok a csapatnak, hiszen sosem játszottunk még kupanegyeddöntőt” – mondta Osztermájer Gábor.

01.01.2021, 01:00Spiele

Ähnliche Nachrichten

Vier-Tore-Remis im Hidegkuti-Stadion

Vier-Tore-Remis im Hidegkuti-Stadion

Am 13. Spieltag der OTP Bank Liga trennten wir uns von MTK Budapest auswärts mit einem 2:2-Unentschieden.

07.11.2026 | Spiele

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Unser Verteidiger hält den Gegner für eine spielstarke, kombinationsfreudige Mannschaft. Der Kader von ZTE hat sich seit dem Halbfinale des Ungarischen Pokals im April allerdings stark verändert – das müssen wir in dieser Phase der Saison nutzen.

29.08.2026 | Spiele

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Die Mannschaft von Balázs Dörnyei setzte sich am zweiten Spieltag der Simple Frauenliga dank der Tore von Fanni Vachter und Sára Krisztin mit 2:0 gegen Szekszárdi UFC durch.

14.08.2026 | Spiele

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Informationen und Wissenswertes – alles rund um das Spiel am Sonntag gegen Paksi FC.

08.08.2026 | Spiele