Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Oroszlánként küzdeni

Oroszlánként küzdeni

Klub

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 2 Min.

Uzoma Eke szeretné visszaszerezni a szurkolók bizalmát

Vasárnap este lejátszotta első hazai bajnoki mérkőzését a Budapest Honvéd, a Kisvárda ellen azonban sajnos elmaradt a győzelem. A vendégek 2–1-es sikerét követően Uzoma Eke önkritikusan tekintett vissza a találkozóra.

„Ezen a meccsen nem azt vittük véghez a pályán, amit szerettünk volna – mondta a Kisvárda elleni találkozó után Uzoma Eke. – Nagyon igyekeztünk, de ez nem volt elég. Próbáltuk egymást húzni előre, de nem tudtunk átlendülni a holtponton. Én is vétettem olyan hibákat, amik alapvetően nem jellemzőek rám, ezért fel kell tennem magamnak is a kérdést, hogyan fordulhatott ez elő.”

Harmadik tétmérkőzését játszotta a szezonban a Honvéd, miután az OTP Bank Liga első fordulójából a koronavírus-járvány miatt el kellett halasztani a Felcsút elleni találkozót. Az Európa-ligában a finn Turku együttesével szemben hosszabbításban harcolta ki a csapat a továbbjutást, a bajnokságban azonban még várat magára a pontszerzés Kispesten. Nigériai-magyar védőnk szerint fontos, hogy kielemezzük a gyengébb játék okait.

„Ez most egy nehéz pillanat számunkra, mert nem játszottunk jól az elmúlt meccseken – mondta Uzoma Eke. – Az Európa-ligában továbbjutottunk, de nem a legjobb formánkkal, az MTK ellen nem játszottunk rossz meccset, de elveszítettük a három pontot. Most azon kell dolgoznunk, hogy kielemezzük ezt az egész helyzetet és rá kell jönnünk, hogyan nyújthatjuk azt a teljesítményt, amiért egészen idáig dolgoztunk.”

A válogatott programja miatt a bajnoki pontvadászatban legközelebb a szeptember 12-i hétvégén lesz tétmeccsünk, védőnk szerint pedig ez a rövid szünet jó alkalom lesz arra, hogy megtalálják a hibák okait és még keményebben dolgozzanak azért, hogy eredményekben is megmutatkozzon az elvégzett munka.

„Fontos napok állnak előttünk, segítenünk kell egymást, hogy jobb teljesítménnyel tudjunk visszatérni a pályára – mondta Uzoma Eke. – Mindannyiunknak bele kell néznie a tükörbe és meg kell vizsgálnia, hogyan szerezhetjük vissza a szurkolóink bizalmát. Rengeteget kaptunk tőlük, ahogyan a klubtól is, sokkal tartozunk nekik és ezt vissza szeretnénk adni a pályán. A klub szimbóluma az oroszlán, úgyhogy nekünk is oroszlánként kell küzdenünk minden mérkőzésen. Meg akarjuk mutatni a szurkolóknak, hogy méltóak vagyunk a szeretetükre, ennek pedig a legjobb módja, hogy három pontot szerzünk a következő bajnokin.”

01.01.2021, 01:00Klub

Ähnliche Nachrichten

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Informationen, Wissenswertes – alles, was man vor dem Auswärtsspiel gegen MTK Budapest wissen muss.

06.11.2026 | Klub

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub