Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Őrült meccs kispesti győzelemmel

Őrült meccs kispesti győzelemmel

Klub

Veröffentlicht: 13.09.2022, 18:58Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Felpaprikázta a Honvédot az ellenfél vezető gólja

A harmadik fordulóban öregfiúk-csapatunk Mátyásföld reprezentánsával az Ikarus BSE-vel mérkőzött. A mieinknél hosszú idő után Sinkó Balázs újra a kezdőbe került, Budovinszky, Fülöp, Máj, Erdei és Pisont viszont továbbra is sérüléssel bajlódik.

A kezdés után a Honvéd azonnal magához ragadta a kezdeményezést, sorra vezettük a támadásokat, rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, de azok rendre kimaradtak. A hazaiak foggal-körömmel védekeztek, csak nagyon ritkán lépték át a félpályát. Plókai-kapus akár le is pihenhetett volna a kapufa mellett.

Szinte nem volt olyan kispesti játékos, aki ne került volna gólhelyzetbe. Az Ikarus kapusa azonban remek napot fogott ki, sokszor hárított bravúrosan. Ha már a hálóőr is verve volt, akkor egy védő, vagy a kapufa sietett a hazaiak segítségére. A piros-kék megszállták a tizenhatosukat, de az is előfordult, hogy mind a 11 játékos az ötösön belül tartózkodott, sőt az Ikarus-védők kétszer egymás után mentettek a gólvonalról.

Stílszerűen azt is mondhatnánk, hogy a hazaiak betolták a kapu elé a farmotoros Ikarus-buszt. A félidő vége is ennek megfelelően alakult, már mindenki gólt kiáltott, de Kamber lövését a gólvonalról mentette egy védő.

Szünet után egy helyen változott a kispestiek összeállítása Trembulyák helyett Lukács Bálint folytatta a játékot. A Honvéd változatlan vehemenciával támadott, de a gól csak nem akart megszületni. A labdarúgás íratlan szabályai szerint ilyenkor a védekező csapat szerzi meg a vezetést, ezúttal is így történt.

Az 50. percben ritka, sőt, ha nem mi kapjuk a gólt, akkor azt is mondhatnánk, hogy mosolyra fakasztó jelenet játszódott le. Teljesen ártalmatlan hazai támadás végén egy rossz passz miatt Góró elé került a labda, aki tiszta helyzetbe került. A csatárt annyira meglepte a lehetőség, hogy gyenge lövése a bal kapufát találta el, majd a labda egy darabig a gólvonal előtt vánszorgott, végül „átszédült” a vonalon (1–0).

Ekkor eszünkbe jutott egy hasonló forgatókönyv, amikor a Honvéd egy balszerencsés mérkőzésen vereséget szenvedett. Szerencsére ezúttal nem ez történt. A kispestieket alaposan felpaprikázta a hazaiak gólja és őrült iramot diktálva szorították kapujuk elé az Ikarust. Érezhető volt, hogy előbb-utóbb kapitulál a hazai csapat, ez az idő az 53. percben következett be, amikor Vincze beadása után Kamber 14 méterről irtózatos erővel bombázott a léc alá (1–1).

Kamber felvezénylése a védelemből a támadósorban jó húzásnak bizonyult, szinte minden támadásban benne volt, sokszor úgy hagyta faképnél védőjét, mint gyorsvonat a teknősbékát. Minden megmozdulása pánikot keltett a hazaiak között. A 71. percben aztán helyreállt a világ rendje: Vincze beadást az előre húzódó Hungler 12 méterről hanyag eleganciával gurította a bal sarokba (1–2). A 79. percben végleg eldőlt a három pont sorsa Kamber és Patkó összjátéka után került a kapuba a Honvéd harmadik gólja (1–3).

A tabellát a Honvéd vezeti, de riválisaink közül a Ferencváros egy, az MTK két meccsel kevesebbet játszott. A következő fordulóban, szeptember 19-én a BVSC-t fogadjuk a Honvéd-MFA Utánpótlásközpontban.   

ÖREGFIÚK-BAJNOKSÁG, 3. FORDULÓ
IKARUS BSE–HONVÉD BKE 1–3 (0–0)

Ikarus Sporttelep
V:
Király Szilveszter (Virág M., Tilki-Nagy T.)
G: Kamber, Hungler, Patkó 

Honvéd: Plókai – Bábik, Hungler, Kamber, Móra – Sinkó B., Lannert, Zana (Vincze, 51.), Tóth Cs. – Patkó, Trembulyák (Lukács, a szünetben).

 

13.09.2022, 18:58Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub