Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Őszi bajnokok

Őszi bajnokok

Akademie

Veröffentlicht: 06.12.2021, 18:44Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Az első helyen telel U14-es csapatunk

Győrben játszotta le utolsó bajnoki mérkőzését az évben U14-es együttesünk, ami nem úgy kezdődött, ahogy azt tervezték a kispestiek. Az első félidőben hiába futballozott fölényben, helyzeteket nem tudott kialakítani a Honvéd-MFA, ráadásul a hazaiak a vezetést is megszerezték.

A második játékrészben gyorsabb tempóban folytatták a mieink, aminek meg is lett az eredménye. Kőszegi-Hoffmann Dániel az 59. percben egyenlített, majd szűk negyedórával később Konkoly Patrik találatával már nálunk volt az előny és mivel több gól nem született a találkozón, így győzelemmel búcsúztattuk az évet.

Bogdánfi Márton tanítványai elképesztő teljesítményt nyújtottak az őszi szezonban, 14 mérkőzésből 12 alkalommal nyertek két döntetlen mellett, ráadásul kétszer annyi pontot szereztek (38), mint a második PAFC (19), így magabiztos előnnyel várhatják a tavaszi folytatást.

U14-ES BAJNOKSÁG, 14. FORDULÓ

ETO FC Győr–Budapest Honvéd-MFA 1–2 (1–0)

Győr, ETO Stadion

V: Erdélyi B. (Gőgös B., Grill D.)

G: Molnár B. (35.) ill. Kőszegi-Hoffmann (59.), Konkoly (73.)

Honvéd-MFA: Tarnóczi – Rankó, Lakatos M., Milicz (Kapitány, 67.), Becz (Hecler, a szünetben), Kőszegi-Hoffmann, Konkoly, Pleskó, Kiss G. (Merkl, 67.), Schön (Csoma, 69.), Bogdán (Kecskés, a szünetben)

Vezetőedző: Bogdánfi Márton

Bogdánfi Márton: – Az egész mérkőzésen magas labdabirtoklásunk volt, de ez az első félidőben csak meddő fölényben mutatkozott meg, kevés helyzetet tudtunk kialakítani a szervezetten védekező győri csapat ellen. A szünetben azt kértem a srácoktól, hogy kapcsoljanak magasabb tempóra és gyorsabban játszanak. Így is tettek és az egyre növekvő nyomást nem bírták a hazaiak, sikerült megfordítanunk a mérkőzést. Gratulálok a csapatnak az őszi teljesítményéhez. A Győrnek sok sikert kívánok.

06.12.2021, 18:44Akademie

Ähnliche Nachrichten

András Vass und Bence Márta sind die Besten im September und Oktober

András Vass und Bence Márta sind die Besten im September und Oktober

Nach der Abstimmung unseres Trainerstabs verdienten sich András Vass im September und Bence Márta im Oktober die Auszeichnung als Spieler des Monats an unserer Akademie.

03.11.2026 | Akademie

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Die ungarische U18-Nationalmannschaft trennte sich im Testspiel gegen die Slowakei mit einem 2:2-Unentschieden.

03.11.2026 | Akademie

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Unsere U19 feierte einen 3:0-Erfolg gegen Ferencváros, während die U15 gegen die Illés Akadémia alle drei Punkte zu Hause behielt. Unsere U17-, U16- und U14-Teams beendeten ihre Meisterschaftsspiele am Wochenende jeweils mit einem Unentschieden.

30.10.2026 | Akademie

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Am Mittwoch zog auch unsere U19-Mannschaft im Ungarischen Pokal in die nächste Runde ein: Die Schützlinge von Márton Bogdánfi feierten einen souveränen 7:0-Auswärtssieg beim Dorogi FC.

24.10.2026 | Akademie