A Dorogon aratott 4–2-es győzelemmel jutottunk be a MOL Magyar Kupa legjobb 32 csapata közé, a találkozót így értékelte vezetőedzőnk, Pinezits Máté.
„Két részre bontanám a mérkőzést. Az egyik, amiről beszéltünk a meccs előtt is, hogy mivel pénteken edzettünk először együtt és nekünk arról szólt a találkozó, hogy újra összeálljanak a játékosok, megfelelően osszuk el a terhelést, aki kevesebbet játszott, az most többet legyen pályán, míg más pihenhet egy kicsit, továbbá visszatértek a sérültek és elkezdtük beépíteni az új igazolásokat is, a továbbjutás mellett számunkra ezek voltak a fontos szempontok. Ezt 65-70 percig megoldottuk és a meccs másik része, hogy volt egy olyan 20-25 perc, amiért szégyelljük magunkat, amit ki kell és ki is fogunk javítani annak érdekében, hogy továbbra is sikeresek legyünk. Mondhatjuk, hogy az első félidő a követendő példa, de nemcsak a három gól miatt, hanem mert jó focit játszottunk. Lehet azt mondani, hogy mi egy osztállyal magasabban szerepelünk, de láttunk már példát arra most hétvégén, illetve a korábbi években is, hogy egy-egy alacsonyabb osztályú gárda megszorongatta vagy kiejtette magasabb osztályú riválisát. Örülök, hogy a mérkőzés nagy részében ötletesen, sok helyzetet kidolgozva, közönségszórakoztatóan futballoztunk, és amit még kiemelnék, hogy a kapott gólunk után még hangosabban buzdított minket a Kispest-tábor, ez nagyon nagy érték a számunkra. Ellenfelünknek gratulálok és sok sikert kívánok a bajnokságban.“





