Több mint egy csapatnyi hiányzója volt a koronavírus miatt az elmúlt hetekben a Budapest Honvéd FC-nek, köztük a válogatott Gazdag Dániel, aki visszatérhetett a társakhoz, a betegségről és az újrakezdésről is beszélt honlapunknak.
Egytől tízig mennyire hiányoztak az edzések?
Tízest mondanék – válaszolt kapásból Gazdag Dániel. – Hosszú ideig voltam otthon, majdnem három hetet, több meccset is kihagytam, meg rajtam kívül jó páran a csapatból. Az edzések is nagyon hiányoztak és az is, hogy játszhassak.
Miként vészelted át ezt az időszakot?
Az elején azt hittem, hogy sokkal rosszabb lesz. Aztán pár nap után megszoktam, elfogadtam a helyzetet. A párommal és a kisfiunkkal, Danikával voltunk otthon, szerencsére van kertünk, oda ki tudtunk menni játszani, szóval eltelt azért a szűk három hét. Mindhárman karanténban voltunk, azonban Danikának és Grétának sem voltak tünetei.
Danikával sokat fociztatok?
Szinte egész nap! Ebből a szempontból azért egy kicsit ott volt a foci az életünkben, és nagyon sok meccset is néztünk együtt.
Milyen tüneteid voltak a betegség alatt?
Nagyjából két nap volt, amikor rosszabbul voltam, hőemelkedésem és influenzaszerű tüneteim voltam, végtagfájdalom, fejfájás. Két nap után elmúltak, utána a fáradtságon kívül semmi különöset nem éreztem magamon.
A bezártságot hogy viseltétek?
Nehéz volt, főleg az első pár nap, amikor nem fogadtam el az egész szituációt. Utána kialakult a napi rutinunk, könnyebb lett az élet, de azért nehéz volt, hogy sehova sem mehettünk el. Ha van rá lehetőségünk, szívesen kimozdulunk otthonról – természetesen figyelve az óvintézkedésekre –, most ez kiesett az életünkből, ezt furcsa volt megszokni.
Tudtál otthoni edzeni?
A tavaszi karantén alatt vettem egy spinning biciklit, valamint több, edzéshez szükséges eszközt, amiket a tüneteim elmúlása után használtam is. Igyekeztem karban tartani magam, szerencsére a lehetőségekhez képest sikerült.
Bár egyelőre szigorú orvosi kontroll mellett, de visszatérhettél a csapathoz, milyenek az első edzésnapok tapasztalatai?
Nagyon jó volt visszajönni a többiek közé. Hiányzott a hangulat, a hülyéskedés, a jókedv. Az edzések még visszafogottabb mederben zajlanak, de így is jólesik végre labdázni, mozogni a többiekkel.
Jobban elfáradsz, mint máskor?
Mivel több mint két hetet otthon voltam és nem tudtam azért ugyanolyan minőségű munkát végezni, így ez nagy kiesés, azonban néhány nap, és a többiekkel együtt újra felveszem a ritmust, nem lesz gond.
Csütörtökön lép pályára a válogatott az Izland elleni Európa-bajnoki pótselejtezőn, s bár az előző három meccsen szerepeltél, ezúttal nem lehetsz ott a csapattal.
Rossz lesz kívülről nézni a társakat, bíztam benne, hogy esetleg a válogatott szünet előtt játszhatok, ott lehetek a válogatott keretben is, azonban másként alakult a helyzet. Rossz érzés, hogy ezúttal nem kaphattam meghívót, de nagyon szurkolok a fiúknak, hogy kiharcolják az Európa-bajnoki szereplést, és remélem, tavasszal ismét magamra húzhatom a nemzeti csapat mezét.
Milyen tanulsága, pozitívuma volt ennek az időszaknak?
A betegség előtti hónapokban nagyon sokat utaztam, a Honvéddal és a válogatottal is, sok meccsünk volt, most viszont bepótolhattam otthon a családdal töltött időt. Ezzel együtt mindannyiunknak oda kell figyelni, hogy ne kapjuk el a vírust, lassítsuk a terjedését, mert bár lehet, hogy mi komolyabb tünet nélkül átvészeltük, elképzelhető, hogy másra veszélyesebb, és egyébként sem olyan jó másfél-két, vagy akár három hétig bezárva lenni. Szóval vigyázzunk egymásra és tartsuk be a járványügyi intézkedéseket, reméljük, a lehető leghamarabb túlleszünk ezen az időszakon.





