Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
PAFC–Honvéd

PAFC–Honvéd

Spiele

Veröffentlicht: 15.10.2022, 19:00Lesezeit: 3 Min.
E-MailFacebook

Online közvetítés – Felcsúton zárjuk a bajnokság első harmadát

Az OTP Bank Liga 11. fordulójában a PAFC ellen lép pályára a Budapest Honvéd, a találkozóról folyamatosan frissülő cikkünkben számolunk be.


1. perc: a Budapest Honvéd kezdte a mérkőzést, csapatunk piros-feketében, a felcsútiak fehérben lépnek pályára.

6. perc: Egy szögletet követően a lecsorgó Prenga elé esett aki nagy erővel ugyan, de a kapu fölé bombázta.

9. perc: Szappanos Péter rúgta bele a labdát Balutába, aki elől Capan szabadított fel.

14. perc: Zsótér kapta meg egy összjátékot követően a labdát és ugratta ki Samperiot akitől Kocsishoz került a labda, de fiatal szélsőnk lesen volt, így a hazaik egy szabadrúgással következnek.

16. perc: kispesti szögletet követően Szabó Alex veszélyeztette a PAFC kapuját, de a fejese elkerülte a kaput.

17. perc: Mezhgrani szökött meg a jobbszélen és adta középre veszélyesen a labdát, de Szappanos magabiztosan gyűjtötte be azt.

18. perc: Ennin indította a szélen Kerezsit, szélsőnk veszélyesen adta középre, de a hazaiak szögletre tisztázták a helyzetet.

20. perc: Ennin egy látványos beindulást követően játszotta meg Prengát, aki középre gurította a labdát, Tóth fogta a lövést.

25. perc: Mezhgrani fejelhetett a kapu előteréből, de a jobb felsőbe tartó helyzet fölé ment, így Szappanos indíthatja útjára a labdát.

30. perc: egy felcsúti szögletet követően pattogott veszélyesen a labda, Szappanos mellett Favorov is elvétette annak útját, így kirúgással folytatódik a mérkőzés.

32. perc: Bocskay elé pattant a labda aki 25 méterről vette célba Tóth kapuját, de egy blokknak hála rúghatunk szögletet.

34. perc: Ennin csapott le Kiss Tamás eladott labdájára, aki Samperiot futtatta területbe, spanyol szélsőnk a jobb oldalon játszotta meg Kocsist, de a lövést hiba nélkül fogta Tóth.

38. perc: Batik Bence szerzi meg a hazaiak találatát kapásból, a bal felsőbe varrt lövést Baluta készítette elő, Szappanos nem érhetett oda, 1–0

41. perc: Baluta külsővel beadott labdáját csúsztatta meg Zahedi, a lecsorgó labdára Batik érkezett a kapu előtti tömörülés után, de Szappanos kapuja nem forgott veszélyben.

45. perc: Kerezsi baloldali elfutását követően adta veszélyesen középre a labdát, de a vendégek hátvédje, Brandon szabadított fel.

45+1: a játékvezető lefújja az első játékrészt, egygólos hátránnyal mehetnek Tam Courts tanítványai az öltözőbe.

46. perc: mindkét együttes cserél a szünetben. A hazaiak mestere Zahedit és Corbut hozta le, helyükre Gruber és Nagy Zsolt áll be, míg Tam Courts húzódás miatt hozta le Szappanost, őt Tujvel váltja.

46. perc: a hazaiak kezdik meg a második félidőt.

51. perc: Kiss Tamás került helyzetbe egy területbe szöktetést követően, de a lövése a kapu jobb sarka mellett csorgott el.

55. perc: Nagy Zsolt futott el a bal szélen és élesen bombázta kapura, Tujvel bravúrral védte a kísérletet.

58. perc: vezetőedzőnk Tamás Krisztiánt, Dominguest és Jónssont cseréli be, Kocsis, Kerezsi és Szabó Alex mérkőzése ért véget.

63. perc: Tujvelnek kellett hatalmasat védenie, Kiss Tamás egy tizenhatoson előterében lévő szólót követően teszi Baluta lábára a labdát, de kapusunk magabiztosan fogta a középre tartó lövést.

64. perc: egy felcsúti szögletet követően fejelt Batik a kapufára, de Tujvel a lepattanó labdát sikeresen fogta.

68. perc: Mezghrani tette be a jobb szélről ballal a labdát, a beadást Prenga szabadította fel Gruber elől.

71. perc: Nagy Zsolt egy rossz beadás után gyűjtötte be a lecsorgót és adta be ismét, ezúttal Baluta lábára ment a labda aki belsővel lőtte rá, de Tujvel fogta a középre tartó lövést.

74. perc: Bocskay buktatta utolsó emberként Balutát, a bíró piros lappal vetett véget fiatal középpályásunk mérkőzésének, tíz emberrel folytatjuk a találkozót.

77. perc: Kiss Tamás helyére van Nieff, míg Baluta helyett Komáromi áll be. Tam Courts Brandon Domingues helyett Nikola Mitrovicot küldi pályára. 

80. perc: Capan kapott sárgát egy szabálytalan szerelés végett.

81. perc: Favorov lőtte rá a szabadrúgást 25 méterről, a jobb felsőbe tartó lövés kevéssel kerülte el Tujvel kapuját.

90. perc: Mezhgrani kap sárga lapot, Ennin mezét húzta a hazaiak kettese.

90+3 perc: Nagy Zsoltot szöktették a bal szélről beindulva, Tujvel bravúrral üti ki a labdát.


Lezárult a találkozó, csapatunk egy gólos vereséget szenvedett a PAFC otthonában. Batik Bence kapáslövése döntötte el a találkozót, a hazaiak végig nagy mezőnyfölényben játszottak. Csapatunknak ugyan adódtak ígéretes akciói, de a lövések rendre elkerülték Tóth kapuját, Bocskay kiállítását követően pedig kényszerpályán mozogtunk. 

OTP BANK LIGA 2022/2023, 11. FORDULÓ
PAFC–BUDAPEST HONVÉD 1–0 (1–0)

Felcsút, Pancho Aréna
V: Rúsz Márton (Szert, Márkus)
G: Batik (38.)
P: Bocskay (74.)

PAFC: Tóth B. – Mezghrani, Batik, Kiss T. (van Nieff, 77.), Baluta (Komáromi, 77.), Zahedi (Gruber, a szünetben), Stronati, Corbu (Nagy Zs., a szünetben), Favorov, Spandler, Ormonde
Vezetőedző: Hornyák Zsolt

Honvéd: Szappanos (Tujvel a szünetben) – Szabó A. (Tamás K. 58.), Capan, Prenga, Doka – Bocskay, Zsótér – Kerezsi (Jónsson 58.), Samperio, Kocsis D. (Domingues 58., Mitrovic, 77.) – Ennin
Vezetőedző: Tam Courts



15.10.2022, 19:00Spiele

Ähnliche Nachrichten

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Unser Verteidiger hält den Gegner für eine spielstarke, kombinationsfreudige Mannschaft. Der Kader von ZTE hat sich seit dem Halbfinale des Ungarischen Pokals im April allerdings stark verändert – das müssen wir in dieser Phase der Saison nutzen.

29.08.2026 | Spiele

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Die Mannschaft von Balázs Dörnyei setzte sich am zweiten Spieltag der Simple Frauenliga dank der Tore von Fanni Vachter und Sára Krisztin mit 2:0 gegen Szekszárdi UFC durch.

14.08.2026 | Spiele

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Informationen und Wissenswertes – alles rund um das Spiel am Sonntag gegen Paksi FC.

08.08.2026 | Spiele

Vachter legt vor, Panna Nagy trifft doppelt – Sieg mit drei Toren Vorsprung gegen Csíkszereda

Vachter legt vor, Panna Nagy trifft doppelt – Sieg mit drei Toren Vorsprung gegen Csíkszereda

Unsere Frauenmannschaft gewann ihr viertes Testspiel in der Bozsik Aréna mit 4:1.

27.07.2026 | Spiele