Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Pécs itt, Pécs ott

Pécs itt, Pécs ott

Spiele

Veröffentlicht: 01.05.2023, 17:56Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Heti program – U17-es csapatunk Kispesten, az U19-esek idegenben játszanak a PMFC-vel, az NB I-ben a Kecskemét érkezik a Bozsik Arénába

Közeledik az idény vége minden bajnokságban, a héten pedig kilenc mérkőzést is játszanak a Honvéd felnőtt- és akadémiai csapatai, és természetesen az öregfiúk is: a jól megszokott módon ők indítják a hetet, ezúttal Szigetszentmiklósra utaznak kedden.

Másnap az U19-es és az U17-es csapat egyaránt délután egy órakor kezd a Pécs ellen, előbbi idegenben, míg utóbbi Kispesten.

A hétvégén ismét péntek esti focira látogathattok ki a Bozsik Arénába, hiszen a második helyezett Kecskemét látogat hozzánk, a találkozó 18:30-kor veszi kezdetét.

Szombaton a legfiatalabb akadémiai korosztályunk, az U14 mérkőzik meg a PAFC hasonló korú növendékeivel, míg Takács László vezette U17-esek a héten második mérkőzésüket játsszák majd a DVTK ellen, de nemcsak ők méretik meg magukat kétszer, ugyanis az U19 is pályára lép aznap, az Illés Akadémia ellen. A napot a hölgyek zárják, akik az Eger gárdáját látják vendégül.

Az NB III Közép csoportjának rangadójával „koronázzuk meg“ a hetet, vasárnap az Újpest második csapatát fogadják a mieink.

A BUDAPEST HONVÉD MÉRKŐZÉSEI A HÉTEN

2023. május 2., kedd

Öregfiúk-bajnokság, 19. forduló
Szigetszentmiklós MKFC–Honvéd-BKE
Szigetszentmiklósi Sporttelep, 19:30

2023. május 3., szerda

U19, A-csoport, 6. forduló
PMFC–Budapest Honvéd-MFA
Pécs, PMFC Kovácstelep Sporttelep, 13:00

U17, B-csoport, 10. forduló
Budapest Honvéd-MFA–PMFC
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 13:00

2023. május 5., péntek

OTP Bank Liga, 30. forduló
Budapest Honvéd FC–Kecskeméti TE
Bozsik Aréna, 18:30

2023. május 6., szombat

U14, Kiemelt csoport, 24. forduló
Budapest Honvéd MFA–PAFC
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 10:00

U17, B-csoport, 14. forduló
Budapest Honvéd-MFA–DVTK
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 11:00

U19, A-csoport, 9. forduló
Budapest Honvéd-MFA –Illés Akadémia-Haladás
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 12:00

Női NB II, Keleti csoport, 19. forduló
Budapest Honvéd FC–Eger SE
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 16:00

2023, május 7., vasárnap

NB III, Közép csoport, 34. forduló
Budapest Honvéd II–Újpest FC II
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 11:00

01.05.2023, 17:56Spiele

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub