Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Pikáns edzőmeccs vár a Honvéd II-re

Pikáns edzőmeccs vár a Honvéd II-re

Spiele

Veröffentlicht: 27.01.2021, 12:09Lesezeit: 1 Min.

A III. Kerületet Kemenes Szabolcs irányítja, Kemény Kristóf pedig Óbudáról érkezett Kispestre

Második csapatunkra a Siófok elleni 3–3-as döntetlen után pénteken vár újabb edzőmérkőzés. A III. Kerületi TVE jelenleg az NB III-ban szerepel, a Nyugati csoport egyértelmű favoritja, így fiataljaink ismét komoly megméretés előtt állnak. Ráadásul több szempontból is pikáns párharc ez, hiszen első csapatunk éppen a Kerülettel találkozik a Magyar Kupa következő körében, illetve míg az óbudai együttest a korábbi kispesti kapus, Kemenes Szabolcs irányítja, addig a Honvéd II másodedzője, Kemény Kristóf a Kerületben futballozott és ott lett felnőtt edző.

„Amikor decemberben lefixáltuk a felkészülési meccset, örültem is, meg nem is, mert nekem a Kerülettel szembe kerülni sosem hálás feladat, ugyanakkor tudom, milyen játékerőt képvisel az ellenfél, tisztában vagyok vele, milyen nagyszerű Kemenes Szabiék kerete, szóval sokat tanulhatunk ebből a találkozóból – mondta Kemény Kristóf. – Úgy építettük fel a téli programunkat, hogy lehetőleg NB II-es riválisokkal mérkőzzünk és bár papíron a Kerület még harmadosztályú, nagy meglepetés lenne, ha nem jutnának fel simán. Az a feladatunk, hogy a 16-17-18 éves srácainkat felkészítsük arra, ami a felnőttfutballban vár rájuk, márpedig a Kerület tele van olyan rutinos, korábbi NB I-es, NB II-es játékosokkal, akik ellen folyamatos koncentrációra, fizikális és mentális jelenlétre lesz szükség. Ismerem Kemenes Szabi és az őt segítő Czvitkovics Peti barátom filozófiáját, minden riválisnak bátran, agresszíven nekirontanak, igyekeznek folyamatos nyomás alá helyezni az ellenfelüket, és mivel valahol nekünk is ez a stílusunk, izgalmas derbi kerekedhet ki ebből a meccsből, ami mindkét fél felkészülését szolgálni fogja. Számomra pedig ez már győzelem!”

A pénteki felkészülési meccsre 11:00 órától a Telki edzőközpontban kerül sor, ahol ellenfelünk edzőtáborozik.

27.01.2021, 12:09Spiele

Ähnliche Nachrichten

Vier-Tore-Remis im Hidegkuti-Stadion

Vier-Tore-Remis im Hidegkuti-Stadion

Am 13. Spieltag der OTP Bank Liga trennten wir uns von MTK Budapest auswärts mit einem 2:2-Unentschieden.

07.11.2026 | Spiele

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Unser Verteidiger hält den Gegner für eine spielstarke, kombinationsfreudige Mannschaft. Der Kader von ZTE hat sich seit dem Halbfinale des Ungarischen Pokals im April allerdings stark verändert – das müssen wir in dieser Phase der Saison nutzen.

29.08.2026 | Spiele

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Die Mannschaft von Balázs Dörnyei setzte sich am zweiten Spieltag der Simple Frauenliga dank der Tore von Fanni Vachter und Sára Krisztin mit 2:0 gegen Szekszárdi UFC durch.

14.08.2026 | Spiele

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Informationen und Wissenswertes – alles rund um das Spiel am Sonntag gegen Paksi FC.

08.08.2026 | Spiele