Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Pinezits Máté távozik az első csapat éléről

Pinezits Máté távozik az első csapat éléről

Klub

Veröffentlicht: 31.10.2023, 15:14Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Megbízott edzőként Djordje Kamber irányítja a Honvédot

A Kazincbarcika elleni mérkőzés után a klubvezetés és Pinezits Máté vezetőedző egyeztetésének értelmében közös megegyezéssel úgy döntöttünk, hogy a szakember távozik a Budapest Honvéd első csapatának éléről, továbbá elhagyja klubunkat a nyáron érkezett asszisztensedző, Schimmer Szabolcs.

Pinezits Máté 2020 nyarán csatlakozott a Honvédhoz, három éven keresztül az U19-es gárdánkat irányította, ahonnan több tehetség is felkerült a nagyokhoz, illetve külföldre igazolt. Emellett a korosztályos együttesünkkel bejutott a legjobb nyolc közé Európa egyik legrangosabb utánpótlás-tornáján, a Viareggio Kupán, valamint bronzérmet szerzett a Puskás-Suzuki-kupán, miközben a pro licences-képzést is elvégezte. Pinezits Máté nehéz időszakban, az NB I-es kiesést követően vette át a teljesen átalakuló Honvéd vezetését, 13 bajnoki és 1 Magyar Kupa-mérkőzésen irányította az alapoktól újjáépülő társaságot, amelyben összesen 14 U21-es játékos lépett pályára, közülük pedig négyen ebben az idényben debütáltak az első csapatban.

Klubunk vezetése természetesen már dolgozik azon, hogy megtalálja az új szakvezetőt, addig pedig megbízott edzőként Djordje Kamber irányítja az első csapatunkat, akinek munkáját Takács László segíti.

31.10.2023, 15:14Klub

Ähnliche Nachrichten

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub

Abschied aus dem Ungarischen Pokal

Abschied aus dem Ungarischen Pokal

In der 4. Runde des MOL Ungarischen Pokals mussten wir uns auswärts bei Gyirmót FC Győr mit 1:3 geschlagen geben und schieden damit aus dem laufenden Wettbewerb aus.

27.10.2026 | Klub

Zu Gast beim NB-II-Titelanwärter – Gyirmót ist die nächste Station

Zu Gast beim NB-II-Titelanwärter – Gyirmót ist die nächste Station

Infos und Wissenswertes – alles, was man vor dem Pokalspiel gegen Gyirmót FC Győr wissen muss.

27.10.2026 | Klub