Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Pisont István egyetlen kívánsága

Pisont István egyetlen kívánsága

Klub

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 2 Min.

Megbízott vezetőedzőnk kiélezett csatára számít a Mezőkövesd ellen

„Nagyon boldogok vagyunk, hogy bejutottunk a döntőbe, örömmel térünk vissza a Puskás Arénába – mondta mosolyogva Pisont István, amikor a szerdai, Mezőkövesd elleni kupadöntő szóba került. – Az, hogy a finálén már a szurkolók is részt vehetnek, teljessé teszi az ünnepet.“

Megbízott vezetőedzőnk szerint szinte mindegy lett volna, hogy a Fehérvár és a Mezőkövesd párharcából melyik csapattal találkozunk szerdán, hiszen mindkét együttes magas színvonalat képvisel, s mindkét együttessel szemben ugyanaz lett volna a cél: a győzelem.

„A Mezőkövesd, azt gondolom, megérdemelten jutott a döntőbe – mondta döntőbeli ellenfelünkről a szakember. – Nagyon jó évük van, az, hogy a kupáért küzdhetnek, ennek a megkoronázása számukra. Biztos vagyok benne, hogy nemcsak a városnak, de annak a régiónak is sokat jelentene a győzelem, már csak ezért is nagyon kiélezett mérkőzésre számítok.“

Pisont István, aki maga is nyert már Magyar Kupát kispesti színekben, elmondta, hogy mindenki érzi a tét jelentőségét, így nem is kell mondani, hogy a mentális felkészültség az egyik alappillére lesz a sikernek.

„A szív, a lelkesedés, az akarat mind-mind fontos tényezője lesz ennek a párharcnak, ezt szinte mondani sem kell, de azt hiszem, ezen a meccsen a helyzetkihasználás és az egyéni villanások dönthetnek majd – osztotta meg véleményét vezetőedzőnk. – Utóbbiban a Mezőkövesd, de mi is jók vagyunk, bízom benne, hogy a mi egyéniségeink kapnak majd több szerepet a pályán és rólunk szól majd a meccs. Talán egy kicsit előnyben lesz az ellenfelünk, hiszen ők szombaton, míg mi vasárnap játszottunk a bajnokságban, így egy nap fórjuk van a regenerációt illetően.“

A rövid pihenő ellenére természetesen pozitívan áll a kihívás elé a mester, aki azt is elárulta, milyen érvek szólnak a Honvéd szerdai győzelme mellett.

„A rutin, a tapasztalat lehet a mi fegyverünk, hiszen amíg a Mezőkövesd története első kupadöntőjét játssza, a Honvéd tavaly is ott volt a fináléban – emlékeztetett Pisont István, hozzátéve, hogy bár a Fehérvár ellen akkor elveszítettük a meccset, éppen ezért éhes a csapat a sikerre. – Az MTK elleni elődöntőben is sokat jelentett a rutin, a második meccsen jobban tudtuk kontrollálni a játékot, kijött a tapasztalat az éles helyzetekben. A döntőben pedig bármi megtörténhet, hiszen egyetlen mérkőzésről beszélünk, nem érvényes ilyenkor a papírforma.“

Pisont István szerint a legfontosabb útmutató a végső megméretésre, hogy már a mérkőzés első pillanatától koncentráltan lépjen pályára a csapat.

„Nagyon fontos, hogy ne hagyjuk a Mezőkövesdet a fejünkre nőni, mert sokkal nehezebb mentálisan, ha szaladnunk kell az eredmény után – mondta megbízott vezetőedzőnk. – Ha egy dolgot kívánhatnék, szeretném, hogy mindenki egészséges legyen, akkor biztos vagyok benne, hogy jó eséllyel szállunk harcba a végső győzelemért.“

01.01.2021, 01:00Klub

Ähnliche Nachrichten

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Informationen, Wissenswertes – alles, was man vor dem Auswärtsspiel gegen MTK Budapest wissen muss.

06.11.2026 | Klub

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub