Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Pontosabbnak kell lenni a végjátékban

Pontosabbnak kell lenni a végjátékban

Spiele

Veröffentlicht: 06.04.2024, 18:16Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Remekül védekező riválissal szemben lépünk pályára a Bozsik Arénában

A Győr és a Soroksár elleni sikereket követően a legutóbbi fordulóban kikaptunk Budafokon, április első hétvégéjén viszont már vár is ránk a következő megméretés, ráadásul a Merkantil Bank Liga legjobb védekező csapata, a 26 mérkőzésen mindössze 17 gólt kapó, az idényben idegenben veretlen (13 meccs, 5 kapott gól) Szeged látogat a Bozsik Arénába.

„Frusztráló volt, hogy az előző hétvégén úgy kaptunk ki Budafokon, hogy legalább nyolc helyzetünk volt, míg ellenfelünknek a gólig gyakorlatilag nem is volt komoly lehetősége. Nem szabad azonban ezen túl sokáig rágódni, a meccs másnapján még bosszantó volt, onnantól azonban már a következő találkozóra kell készülni, esetünkben a Szeged elleni mérkőzésre, hiszen újabb nehéz erőpróba áll előttünk – hangsúlyozta Csertői Aurél vezetőedző. – A budafoki meccsből a pozitívumokat kell továbbvinni, hiszen a játékunk rendben volt, helyzeteket alakítottunk ki, a végjátékban viszont pontosabbnak kell lenni. A srácokkal is átbeszéltük, értékeltük a meccset, sajnos kikaptunk, de nem dőlhetünk a kardunkba, hanem arra kell koncentrálni, hogy javítsunk a vereség után és jobban használjuk ki a helyzeteinket. A mezőnyben a Szeged kapta a legkevesebb gólt, nagyon hatékonyan védekeznek, a támadásaikban pedig ott van a gólveszély, nehéz ellenük futballozni. Kilenc meccs van még hátra a bajnokságból, azokon kell minél jobb eredményt produkálni.“

Szakvezetőnk hozzátette, a héten igazolt Futács Márkóra még nem számíthat, ugyan szeretnénk, ha bemutathatna már a piros-fekete színekben, egy kis időre azonban még szüksége van ahhoz, hogy megfelelő állapotba kerüljön, így ha vasárnap egyelőre nem is, azonban hamarosan láthatjuk a pályán.

06.04.2024, 18:16Spiele

Ähnliche Nachrichten

Tamás Somogyi im EM-Qualifikationskader der U19-Auswahl

Tamás Somogyi im EM-Qualifikationskader der U19-Auswahl

Die nächste Maßnahme der U19-Nationalmannschaft findet vom 8. bis 17. November 2026 statt, in deren Rahmen das Team an der zweiten Runde der EM-Qualifikation teilnimmt.

04.11.2026 | Erste Mannschaft

Ádám Szamosi erneut in die U21-Nationalmannschaft berufen

Ádám Szamosi erneut in die U21-Nationalmannschaft berufen

Die U21-Nationalmannschaft bestreitet am 16. November ein Vorbereitungsspiel gegen Zypern im Új Hidegkuti Nándor Stadion.

03.11.2026 | Erste Mannschaft

Weitere 60 Tickets für das Ligaspiel gegen MTK erhältlich

Weitere 60 Tickets für das Ligaspiel gegen MTK erhältlich

Die Tickets für das Spiel am Samstag waren praktisch im Handumdrehen ausverkauft. Aufgrund der großen Nachfrage hat unser Verein Kontakt mit MTK aufgenommen, die – obwohl sie bereits in der ersten Runde das Doppelte des vorgeschriebenen Gästekontingents zur Verfügung gestellt hatten – unter Berücksichtigung der Sicherheitsvorschriften weitere 60 Tickets im Gästeblock freigeben.

03.11.2026 | Erste Mannschaft

Ticketinformationen für das Auswärtsspiel gegen MTK

Ticketinformationen für das Auswärtsspiel gegen MTK

Tickets für das Ligaspiel gegen MTK Budapest sind ab sofort erhältlich.

02.11.2026 | Erste Mannschaft