Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Pontosztokodások (vasár)napja

Pontosztokodások (vasár)napja

Klub

Veröffentlicht: 14.08.2023, 13:12Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Az első és a második csapatunk is döntetlent játszott

Számok

1
– Az NB III-ban szereplő Honvéd II a Martfűi LSE csapatát fogadta a Honvéd-MFA Utánpótlásközpontban. A klub történetében először játszott kispesti csapat martfűiek ellen.
– Kundrák Norbert a Honvéd színeiben első felnőtt bajnoki meccsén lépett pályára a Nyíregyháza ellen.

3
— 2003 és 2004 után harmadszor találkoztunk a másodosztályban a Nyíregyháza Spartacus csapatával.
— 1981 és 2007 után harmadik alkalommal játszottunk gólnélküli döntetlent bajnoki mérkőzésen a Nyíregyháza ellen.

A hét mondása

Dúzs Gellért a Nyíregyháza elleni mérkőzés legjobbja a találkozó után: „Személy szerint sokkal inkább tűzben érzem magamat egy olyan meccs után, amikor volt dolgom, nem pedig csak a többiek teljesítménye miatt lehetek elégedett. Jobban is esnek ezek a pillanatok, mert az ilyen találkozók végig meccsben tartanak."

Ez történt a héten (augusztus 14–20.):

100 éve:
1923. augusztus 15-én semleges pályán, a Hungária úton játszott a KAC és a Vasas. A félidőben ugyan a Kispesti AC 3-0-ra vezetett, szünet után azonban a Vasas fordítani tudott és 4–3-ra nyert. A kispesti gólokat Morvay (2) és Ölvedy szerezték.
A KAC összeállítása ez volt: Biri – Saguly, Dudás - Buday, Blasnik, Eberhardt – Fatter, Morvay, Csida, Ölvedy, Norik. Edző: Kónya Ferenc.

50 éve:
1973. augusztus 14-én a Belgiumban túrázó Bp. Honvéd Pusztai László (4), Kocsis Lajos, Pintér Sándor és Kozma Mihály góljaival 7–3-ra verte a belga FC Boom csapatát.
A Honvéd összeállítása: Bicskei (Lévay, 46.) – Egervári (Kőhalmi, 46.), Ruzsinszki, Szűcs, Lukács – Pál, Pintér – Pusztai (Morgós, 46.), Kocsis L., Csepregi (Bódi, 46.), Kozma. Edző: Mészáros József

25 éve:
1997. augusztus 16-án Varga Zoltán irányításával edzőmérkőzést játszott a Kispest-HFC az MTK FC ellen. Az 1–1-re végződött találkozó kispesti gólját Kovács Kálmán szerezte.
A KHFC összeállítása. 1. félidő: Vezér – Hungler – Plókai, Mátyus – Medgyesi, Kovács B., Major, Forrai, Balog Zs. – Bárányos, Kovács K. 2. félidő: Vezér – Major – Plókai, Medgyesi – Moses, Tarlue, Jovanovics, Forrai (Pintér), Bárányos (Urbán), Némethy – Kabát. Edző: Varga Zoltán

Születésnapok

Augusztus 15:
Ma 68 éves egykori kapusunk Menyhárt Kálmán, aki háromszoros bajnok és egyszeres kupagyőztes a Bp. Honvéddal 

Augusztus 16:
Ma ünnepli 47. születésnapját kupagyőztes védőnk László András.

Augusztus 19:
50 éve ezen a napon született kupagyőztes, bajnoki ezüstérmes középpályásunk Forrai Attila.

Augusztus 20:
– Ma ünnepli 60. születésnapját kupagyőztes lengyel légiósunk Robert Warzycha.
— Ma lenne 89 éves Közép-európai Kupa-győztes csatárunk Gilicz István. 

Elhunyt

Augusztus 18:        
13 éve hunyt el egykori kupagyőztes labdarúgónk Mihalecz Boldizsár. 

Csapataink eredményei:

Merkantil Bank Liga: Nyíregyháza Spartacus–Budapest Honvéd 0–0
NB III, Dél-Keleti csoport: Budapest Honvéd II–Martfűi LSE 2–2
U19: Budapest Honvéd II–1908 SZAC Budapest 4–0
U17: Budapest Honvéd-MFA–HNK Gorica 3–1
U15: Budapest Honvéd-MFA–HNK Gorica 3–3
U14: Budapest Honvéd-MFA–HNK Gorica 0–0

14.08.2023, 13:12Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub