Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Pontot érő találat

Pontot érő találat

Klub

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 1 Min.

Boubacar Traoré góljával egyenlített a Honvéd a Fehérvár ellen

Egygólos hátrányból állt fel vasárnap a Budapest Honvéd, miután a vendégek három perc leforgása alatt megfordították a mérkőzést az OTP Bank Liga 7. fordulójában. A 74. percben azonban a csereként beállt Boubacar Traoré fejese a fehérváriak kapujában landolt, mali támadónk találata pedig pontszerzést ért a kispestieknek.

„Mindig nagyon örülök annak, ha gólt szerzek, az pedig még jobb, ha fontos találatról van szó” – mondta mosolyogva a Zalaegerszeg után immár második bajnoki gólját jegyző támadó.


„Egy kicsit azért csalódott vagyok az eredmény miatt, mert úgy érzem, hogy meg is nyerhettük volna ezt a mérkőzést, nagyon szerettünk volna végre győzelmet szerezni hazai pályán – tette hozzá Boubacar Traoré, kiemelve, nem tartja rossz eredménynek a 2–2-es döntetlent a Fehérvár ellen, hiszen egy remek csapat volt az ellenfél és egy nehéz összecsapáson van túl a társaság. – A meccs első felében szerintem jól játszottunk, s a második félidő sem volt rossz, de a szünet után többet volt a labda a Fehérvárnál, mi pedig kevesebb helyzetet tudtunk kialakítani. Nehéz meccs volt, nagyot küzdöttünk és örülök, hogy végül ki tudtunk egyenlíteni.”

A 20 éves támadónk elmondta, bízik abban, hogy a jövőben sokszor lesz még alkalma góllal segítenie csapatát, ezért dolgozik minden nap, s már előre tekint, a következő kihívásokra koncentrál. Ez pedig az idegenbeli, Paks elleni bajnoki mérkőzés lesz szombaton, amellyel kapcsolatban egyértelmű várakozásai vannak Boubacar Traorénak: „Győzni szeretnénk, ez nem is kérdés!”

01.01.2021, 01:00Klub

Ähnliche Nachrichten

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Informationen, Wissenswertes – alles, was man vor dem Auswärtsspiel gegen MTK Budapest wissen muss.

06.11.2026 | Klub

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub