Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Pontszerzés a listavezető ellen

Pontszerzés a listavezető ellen

Akademie

Veröffentlicht: 22.11.2022, 14:42Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Döntetlent ért el U16-os csapatunk a Felcsúttal szemben

Kispesten fogadtuk a PAFC U16-os csapatát a bajnokság 9. fordulójában. A kiélezett találkozón sokáig a vendégeknek állt a zászló, de a csapat harcos, végletekig küzdő játékának hála a hajrában sikerült egalizálni és ezzel egy pontot csenni az aktuális éllovastól.

Faltusz Zoltán: – Jól kezdtük a mérkőzést, helyzeteink voltak, kiélezett csata volt a pályán, de miután hátrányba kerültünk, nem találtuk a játékunkat, kevés párharcot nyertünk középpályán, nem tudtuk az akaratunkat érvényesíteni. A cseréknek is köszönhetően új lendületet tudtunk vinni játékunkba, nem adtuk fel és a mentalitásunknak, megalkuvást nem tűrő akaratunknak köszönhetően egalizálni tudtunk, ennyit mindenképpen megérdemeltünk!

U16 KIEMELT BAJNOKSÁG, 9. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD-MFA–PAFC 1–1 (0–1)
Budapest, Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Boda (Kis, Horváth)
G: Csorba N. (85.) ill. Shnaider (29.)

Honvéd-MFA: Tompa – Csorba N., Csorba D., Szabó Á., Birtalan (Giuliani, 80.), Nagy M., Kovács B., Botos, Szlovák (Szelényi, 57.), Oros-Kovács (Polonkai, 80.), Bernáth (Csákány, 77.)
Vezetőedző: Faltusz Zoltán


22.11.2022, 14:42Akademie

Ähnliche Nachrichten

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Die ungarische U18-Nationalmannschaft trennte sich im Testspiel gegen die Slowakei mit einem 2:2-Unentschieden.

03.11.2026 | Akademie

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Unsere U19 feierte einen 3:0-Erfolg gegen Ferencváros, während die U15 gegen die Illés Akadémia alle drei Punkte zu Hause behielt. Unsere U17-, U16- und U14-Teams beendeten ihre Meisterschaftsspiele am Wochenende jeweils mit einem Unentschieden.

30.10.2026 | Akademie

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Am Mittwoch zog auch unsere U19-Mannschaft im Ungarischen Pokal in die nächste Runde ein: Die Schützlinge von Márton Bogdánfi feierten einen souveränen 7:0-Auswärtssieg beim Dorogi FC.

24.10.2026 | Akademie

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga und Milán Balaskó werden unseren Verein beim kommenden Lehrgang der Nachwuchsnationalmannschaft vertreten.

24.10.2026 | Akademie