Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Pontszerzés az utolsó pillanatban

Pontszerzés az utolsó pillanatban

Spiele

Veröffentlicht: 19.05.2024, 20:04Lesezeit: 3 Min.
E-MailFacebook

A csereként beszálló Adorján Krisztián és Holman Dávid góljaival egyenlítettünk a Gyirmót ellen

„Harcolni, amíg bírok! Soha nem akartam több lenni annál, ami vagyok“ – olvashattuk a B-szektor tetején a Kispest-tábor kiírását, amely alatt egy hatalmas „Lovric 25“ mezt feszítettek ki a drukkerek, alatta pedig az üzenet: Köszönünk mindent, legenda!“

Az ünnepi pillanatok persze már korábban, a találkozó előtt bő negyedórával elkezdődtek, hiszen ekkor rajtolt el Ivan Lovric búcsúztatása, amely során legendánk a kezdőkörben tartott rövid beszéddel köszönt el a tábortól, végignézhette a kivetítőn a korábbi csapattársak, barátok által küldött üzenetek, majd kiment a Kispest-táborhoz, ahol egy egyedi készítésű ajándékot vehetett át a drukkerektől.

Az ünnepi pillanatok azonban itt még nem értek véget, a játékoskijáróban ugyanis a korábbi harcostárs, Djordje Kamber várta és felhúzta a kezére a 25-ös számmal és a klub címerével ellátott csapatkapitányi karszalagot, így utoljára még Ivan Lovric vezette ki a pályára a Budapest Honvédot, miközben a kezdőcsapat tagjai (11 akadémista!)  a legendánkra emlékező egyenpólóban vonultak ki a pályára.

Ivan Lovric végeztül a kezdőrúgás elvégzésében is tevékeny szerepet vállalt, ráadásul gyermekei kíséretében, így a 10. születésnapját ünneplő Fülöp Csaba is extra élményben részesülhetett, hiszen neki passzolt karrierje során utoljára Ivan Lovric.


A könnyfakasztó pillanatok után útjára indult a labda, s bizony találkozó is tartogatott érdekességet, hiszen akadémistánk, Gyetván Márk először védhette tétmeccsen az első csapat kapuját, ráadásul az utolsó pillanatban módosult a kezdő tizenegy, amelyben bokasérülése miatt Krajcsovics Ábel helyét Simon Benedek vette át.

A „last minute“ változtatás nem zavarta meg a csapatot, kifejezetten jó iramban, támadó szellemben kezdtük a mérkőzést. Lőrinczy Attila már a negyedik perc elején a kapufát találta el egy bal oldali szabadrúgás után, majd az első tíz perc végén Pekár István veszélyeztette, majd újabb tízzel később Simon Benedek kísérleténél védett bravúrral a vendégek kapusa. A 33. percben Kerezsi Zalán lövése ment fölé, 38.-ben Kundrák Norbert pedig már megzörgette a hálót, sajnos azonban ezt lesről tette, s a következő percben Lőrinczy Attila fejese sem ért gólt.

Nem voltunk tehát híján a helyzeteknek, fájdalom, hogy ezek rendre kimaradtak és ahogyan az ilyenkor a futballban lenni szokott, a kihagyott lehetőségek megbosszulták magukat, a 42. percben Erdei révén megszerezte a vezetést a Gyirmót…

A félidőt még Kundrák Norbert lövése zárta, bő negyedórával (és a bajnoki címet szerző, az NB I-ben feljutó női csapatunk köszöntésével) később pedig ott folytattuk, ahol abbahagytuk, igaz, nemcsak kihagyott helyzettel, hanem kapott góllal is. A 49. percben Lőrinczy Attila szabadrúgását szinte már bent láttuk a jobb felsőben, Hársfalvi kapus azonban odaért a labdára, majd fél perc múlva már villámgyors Gyirmót kontra robogott végig a pályán, amely végén Adamcsak megduplázta a vendégelőnyt.

A második kapott gólra „válaszul“ Csertői Aurél vezetőedző három középpályást cserélt, így a Bocskay, Adorján, Holman hármassal folytattuk a meccset, hat perccel a később pedig Kundrák Norbert szerzett labdát a jobb oldalon, pontosan gurított vissza a második hullámban érkező Adorján Krisztiánnak, aki a bal felső sarokba lőtt, megszerezve ezzel első kispesti gólját!

A szépítés után is támadásban maradtunk, beszorítva a vendégeket, Kerezsi Zalán, Kundrák Norbert, Bocskay Bertalan és Holman Dávid is veszélyeztetett, az utolsó tíz percnek azonban így is 2–1-es hátránnyal vágtunk neki.

A 82. percben Medgyes Zoltán lövését védte bravúrral Gyetván Márk, hogy aztán folytatódjanak a kispesti rohamok. S amikor már úgy tűnt, hogy hiába a mezőnyfölény, hiába a helyzetek, az ötperces hosszabbítás utolsó pillanataiban egy Benczenleitner Barna, Szabó Alex akció végén Kerezsi Zalán okosan az alapvonal közeléből okosan a hosszúra ívelt, a bal oldalon érkező Holman Dávid pedig a hálóba lőtt és így nagy hajrával pontot mentettünk az idény utolsó hazai bajnokiján.

A szezont egy hét múlva, a BVSC otthonában zárjuk.

MERKANTIL BANK LIGA, 2023/2024, 33. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD FC–GYIRMÓT FC GYŐR 2–2 (0–1)

Bozsik Aréna, 2516 néző

V: Szigetvári Márk (ifj. Varga G., Márkus P.)
G: Adorján (58.), Holman (90+5.) ill., Erdei M. (42.), Adamcsek (49.)

Honvéd: Gyetván – Eördögh, Pekár, Szabó A., Benczenleitner – Keresztes (Bocskay, 53.), Nyitrai (Adorján, 53.), Lőrinczy (Holman, 53.) – Kundrák, Simon B. (Kocsis G., 86.), Kerezsi
Vezetőedző: Csertői Aurél

Gyirmót: Hársfalvi – Lányi (Polgár, 49.), Hudák, Csörgő, Helembai – Kovács M., Szőke (Medgyes, 78.), Kovács D. (Hajdú Á., 73.) – Soltész D., Adamcsek (Molnár J., 73.), Erdei I. (Kicsun, 49.)
Vezetőedző: Tamási Zsolt


19.05.2024, 20:04Spiele

Ähnliche Nachrichten

Tamás Somogyi im EM-Qualifikationskader der U19-Auswahl

Tamás Somogyi im EM-Qualifikationskader der U19-Auswahl

Die nächste Maßnahme der U19-Nationalmannschaft findet vom 8. bis 17. November 2026 statt, in deren Rahmen das Team an der zweiten Runde der EM-Qualifikation teilnimmt.

04.11.2026 | Erste Mannschaft

Ádám Szamosi erneut in die U21-Nationalmannschaft berufen

Ádám Szamosi erneut in die U21-Nationalmannschaft berufen

Die U21-Nationalmannschaft bestreitet am 16. November ein Vorbereitungsspiel gegen Zypern im Új Hidegkuti Nándor Stadion.

03.11.2026 | Erste Mannschaft

Weitere 60 Tickets für das Ligaspiel gegen MTK erhältlich

Weitere 60 Tickets für das Ligaspiel gegen MTK erhältlich

Die Tickets für das Spiel am Samstag waren praktisch im Handumdrehen ausverkauft. Aufgrund der großen Nachfrage hat unser Verein Kontakt mit MTK aufgenommen, die – obwohl sie bereits in der ersten Runde das Doppelte des vorgeschriebenen Gästekontingents zur Verfügung gestellt hatten – unter Berücksichtigung der Sicherheitsvorschriften weitere 60 Tickets im Gästeblock freigeben.

03.11.2026 | Erste Mannschaft

Ticketinformationen für das Auswärtsspiel gegen MTK

Ticketinformationen für das Auswärtsspiel gegen MTK

Tickets für das Ligaspiel gegen MTK Budapest sind ab sofort erhältlich.

02.11.2026 | Erste Mannschaft