„A srácokkal tettünk egy fogadalmat, hogy senkivel nem beszélhetünk a mérkőzésről” – mondta Simon Miklós vezetőedző a Budapest Honvéd második csapatának mohácsi vendégjátéka után. A rejtélyes nyilatkozatból arra következtethetünk, hogy nem épp a nagybetűs futball dominált a találkozón, de az együttes erejét mutatja, hogy így is három ponttal tért haza.
„Meg tudom erősíteni a vezetőedzőnk szavait, nem mondhatok semmit a mohácsi meccsről, mert a fogadalmunk továbbra is él – mondta Feledy Balázs, aki kétmeccses eltiltása után a második félidőben lépett pályára. – Annak örülök, hogy nyertünk és visszatérhettem az eltiltásomból. Sajnos az előző két meccset ki kellett hagynom, ami bosszantott, hiszen a hódmezővásárhelyi találkozó utolsó percében kaptam piros lapot. Hibákból tanul az ember, de már nagyon vártam, hogy újra pályán lehessek.”
Feledy Balázs eltiltása azonban pályafutása egyik legizgalmasabb pillanatát hozta el: fiatal védőnk ugyanis a Budafok elleni mérkőzésen bemutatkozott a Honvéd első csapatában, s a pályán töltött 30 percben egyáltalán nem látszott megszeppentnek, abszolút megállta a helyét.
„A meccs előtt két nappal még az U19-es csapattal edzettem, aztán szólt Miki bá’, hogy délután az NB I-es csapattal is tréningezzek – idézte fel a hirtelen korosztályváltást Feledy Balázs. – Másnap este jelezték, hogy valószínűleg pályára léphetek a Budafok ellen, rendkívül izgatott lettem. Óriási élmény volt a mérkőzés, úgy éreztem, hogy felvettem a ritmust és jól szálltam be a játékba. Sok pozitív visszajelzést kaptam, Horváth Ferenctől és a második csapat stábtagjaitól, de a társak is megdicsértek, ők is elégedettek voltak velem, aminek nagyon örülök. Természetesen még kell finomítani a játékomon, sokat kell még fejlődnöm, de ez egy nagy lépés volt, remélem legközelebb nemcsak felkészülési mérkőzésen, de tétmeccsen is számítanak rám.”
Vasárnap ismét hazai pályán lép pályára Simon Miklós csapata, a Cegléd ellen. A Pest megyei együttes két győzelemmel és négy vereséggel áll hat forduló után, ami éppen ellentétje a mieink négy kettes mérlegének. Ennek ellenére Feledy Balázs egyáltalán nem számít könnyű összecsapásra.
„Egyik ellenfelet sem szabad lebecsülni – állította határozottan a 18 esztendős játékos. – A Cegléd az előző szezonban még a Keleti csoportban szerepelt, illetve rengeteg új játékost igazolt, így nehéz a csapatot kiismerni. Agresszívnek kell lennünk, és be kell tartanunk az edzői utasításokat, valamint fontos lesz, hogy egy csapatként, egymásért küzdjünk. Ha ezeket megvalósítjuk, sikeresek lehetünk, és bízom benne, hogy ez a meccs olyan lesz, amiről már büszkén beszélhetünk majd.”
NB III, KÖZÉP CSOPORT, 7. FORDULÓ
Budapest Honvéd FC II–Ceglédi VSE
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont
Szeptember 12., vasárnap, 11:00
V: Juhász Dávid






