Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Prenga nyomában

Prenga nyomában

Klub

Veröffentlicht: 29.07.2022, 11:26Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Korábbi kisvárdai csapattársa véleménye is számított Lazar Cirkovicnak, amikor a Honvédot választotta

„Alig várom már, hogy találkozzak a srácokkal és azt is, hogy a szurkolóink előtt játsszak ebben a csodálatos létesítményben. Szeretnék legalább olyan teljesítményt nyújtani, mint az előző szezonban, vagy akár még jobbat is, és a célunk, hogy a csapat előbbre lépjen a tabellán, a Honvédhoz méltó helyre“ – mondta Lazar Cirkovic, miután aláírta szerződését a Budapest Honvéddal és a Bozsik Arénában ültünk le beszélgetni újdonsült védőnkkel.

„Nagyon jó szezont zártunk májusban a Kisvárdával, a csapat történelmet írt és nekem sem ment rosszul a játék, így nem titok, miután kiderült, hogy távozom, több ajánlatom is volt, de amikor a Honvéd megkeresett, nem gondolkoztam tovább, örülök, hogy Magyarországon folytathatom a pályafutásom, ráadásul egy komoly hagyományokkal bíró klubhoz kerültem – folytatta Lazar Cirkovic. – Ismerem a bajnokságot, ismerem a játékosokat, így nem szükséges hosszabb idő a beilleszkedéshez, remélem, hogy már az első naptól fogva tudok segíteni a csapatnak, hozzájárulni ahhoz, hogy eredményesek legyünk, hiszen ez a legfontosabb.“

Lazar Cirkovic az előző idényben remek párost alkotott Herdi Prengával, aki három héttel korábban csatlakozott a Honvédhoz, ami mindkettőjük számára előny lehet. Szerb védőnk azonban hozzátette, majd a pályán derül ki, hogy mekkora segítség is számukra, ráadásul nemcsak ők ketten vannak a pályán, hanem tizenegyen.

„Különben sem kettőnkről szól a történet, a csapat a legfontosabb – emelte ki Lazar Cirkovic. – Azt persze nem tagadom, hogy Herdi Kispestre szerződése befolyásolta a döntésemet. Az előző szezonban jó párost alkottunk, beszéltem is vele a szerződés aláírása előtt, dicsérte a Honvédot, én pedig bízom benne, hogy itt is sikeresek leszünk. Herdi mellett Nenad Lukiccsal is beszéltem, de a többieket is ismerem, hiszen játszottunk már egymás ellen, remélem, hogy együtt jó csapatot alkotunk majd.“

A 29 esztendős szerb védő elmondta, a magyar bajnokság évről évre fejlődik, jó körülmények között lehet futballozni, ezért is örül, hogy itt folytathatja karrierjét. S bár a Honvéd az elmúlt idényben hátrébb végzett, mint a Kisvárda, Cirkovic számára fontos, hogy egy nagy múltú klubhoz került, és az sem hátrány, hogy így közelebb került a családjához.

„Tetszett az a projekt, amit a vezetők felvázoltak, ebben pedig aktív szerepet vállalnék, az előzőnél mindenképpen jobb szezont kell produkálunk, fontos, hogy a Honvéd visszakerüljön az őt megillető helyre, szóval a bajnokságban minél előrébb végeznénk, továbbá ott van a Magyar Kupa, ott is lehet nagyot alkotni – mondta Lazar Cirkovic, aki a Partizanban nevelkedett, majd felnőttként is szerepelt a szerb topcsapatban. – Nagyon szép időszakot töltöttem Belgrádban, trófeákat nyertünk, szerepelhettem az Európa-liga csoportkörében, BL-selejtezőt játszottam, és arról is van tapasztalatom, milyen egy nagy klubban, nyomás alatt futballozni, az is érthető, hogy a Honvédnál is van nyomás, az első és egyben a minimum, hogy előbbre kell lépnünk.“

Lazar Cirkovic a pénteken rajtoló szezonban a 31-es mezt viseli majd, amellyel kapcsolatban elárulta, hogy bár nincs hozzá erősebb kötődése, a felesége azt tanácsolta neki, hogy ezt válassza, mert ez szerencsét hoz majd, s remélhetőleg eredményes időszakot Cirkovicnak és a Honvédnak is. 

29.07.2022, 11:26Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub