95 éve született a kispesti labdarúgás és a magyar futball történelmének legnagyobb csillaga, Puskás Ferenc, ennek alkalmából közös megemlékezést tartott a Magyar Futball Akadémia és partnerintézménye, a Puskás Ferenc Általános Iskola. Az ünnepségen, amelyre az utánpótlásközpontot ékesítő Puskás-szobornál került sor, a 7. és 8. osztályos akadémista diákok mellett részt vett Gaál Richárd, az MFA oktatási és szociális igazgatója, valamint beszédet mondott Bihari Péter, a kispesti legenda nevét viselő intézmény igazgatója.
„Ez a szobor kicsit eltér az iskolánkban, vagy a Kőbánya-Kispesten található szobroktól, s az én értelmezésemben egy jelentős dolgot jelképez, hiszen Puskás Öcsit ebben az ábrázolásban fiatalok veszik körül. Ebben én, bár lehet, csak mint elvetemült pedagógus, azt látom, hogy a híres futballistáknak az is a feladata, hogy valamilyen úton, módon a fiataloknak, az ifjúságnak utat mutassanak, irányt szabjanak, s példaképek legyenek a számukra – mondta beszédében Bihari Péter intézményvezető. – Nektek itt, az akadémián megvan a lehetőségetek arra, hogy az NB I-es játékosoktól és a korábbi kiváló labdarúgóktól példát vegyetek, beszélhettek velük, tudtok tőlük támogatást kérni, s ez láthatóan jól is működik, hiszen nagy részetek korosztályos válogatott, amivel öregbítitek a Magyar Futball Akadémia, a Budapest Honvéd és a Puskás Ferenc Általános Iskola hírnevét is.“





