Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Rájuk is számítunk

Rájuk is számítunk

Akademie

Veröffentlicht: 12.06.2021, 18:50Lesezeit: 1 Min.

Négy fiatal játékossal hosszabbított a Budapest Honvéd

Az előző szezon is rámutatott arra, hogy milyen sok tehetséges játékos kerül ki a Magyar Futball Akadémiáról, a Felnőttprogram sikerét mutatja, hogy 56 ifjú labdarúgónk szerepelt a második csapatban, ráadásul több fiatalunk iránt is élénk az érdeklődés. Klubunk pedig nemcsak lehetőséget biztosít a tehetségeknek, hanem hosszú távon is számítunk rájuk, ennek jegyében négy fiatalunkkal is profi szerződést kötöttünk.


Keresztes Noel 2018 nyarán érkezett Kispestre, a még mindig csak 16 éves játékos az elmúlt szezonban 13-13 NB III-as és U19-es, 1 U17-es mérkőzésen szerepelt, sőt a PAFC ellen az NB I-ben is debütált.


Szűcs Tamás a Bozsik Arénába tesztmeccsén játszotta az első felnőttmérkőzését, rögtön egy felső lécre lőtt labdával debütált. A 16 éves labdarúgó 2018 nyara óta erősíti a Honvédot, a második csapatunkban eddig kétszer lépett pályára, s a legutóbbi idényben tizenöt U19-es, hét U17-es és egy U16-os bajnokin is lehetőséget kapott.


A 19 esztendős Eördögh András 2015 februárja óta a Honvéd játékosa, az elmúlt szezonban pedig már a második csapatunk egyik legfontosabb tagja volt, 31 mérkőzésen szerepelt, illetve két találkozón az NB I-es keretnek is tagja volt.


Németh Barnabás Keresztes Noelhez hasonlóan Pécsről került a Honvédhoz, 2017 nyarán, az elmúlt szezonban 21 NB III-as találkozón szerepelt és ezeken 7 gólt szerzett, míg az U19-es bajnokságban 13 mérkőzés/12 gól a 19 esztendős támadó mérlege.

12.06.2021, 18:50Akademie

Ähnliche Nachrichten

András Vass und Bence Márta sind die Besten im September und Oktober

András Vass und Bence Márta sind die Besten im September und Oktober

Nach der Abstimmung unseres Trainerstabs verdienten sich András Vass im September und Bence Márta im Oktober die Auszeichnung als Spieler des Monats an unserer Akademie.

03.11.2026 | Akademie

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Die ungarische U18-Nationalmannschaft trennte sich im Testspiel gegen die Slowakei mit einem 2:2-Unentschieden.

03.11.2026 | Akademie

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Unsere U19 feierte einen 3:0-Erfolg gegen Ferencváros, während die U15 gegen die Illés Akadémia alle drei Punkte zu Hause behielt. Unsere U17-, U16- und U14-Teams beendeten ihre Meisterschaftsspiele am Wochenende jeweils mit einem Unentschieden.

30.10.2026 | Akademie

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Am Mittwoch zog auch unsere U19-Mannschaft im Ungarischen Pokal in die nächste Runde ein: Die Schützlinge von Márton Bogdánfi feierten einen souveränen 7:0-Auswärtssieg beim Dorogi FC.

24.10.2026 | Akademie