Számok
6
Hatodszor lépett pályára felkészülési mérkőzésen egymás ellen a Honvéd és a Budafok.
10
Az NB III-as bajnokságban 10. alkalommal játszott a Honvéd II a Kozármisleny ellen.
55
A Honvéd–Ferencváros rangadókon a kispestiek száznyolcszor voltak pályaválasztók, de mindössze 55 mérkőzést rendeztek Kispesten.
214
Hétvégén 214. alkalommal találkozik egymással bajnoki mérkőzésen a Ferencváros és a Bp. Honvéd.
Tudtad?
A Kispest, illetve a Bp. Honvéd két alkalommal is találkozott Marokkó válogatottjával és mindkét alkalommal legyőzte ellenfelét. A kispestiek 1938-ban 7–3-ra, 1956-ban 7–4-re verték a marokkóiakat.
A hét mondása
Horváth Ferenc a bajnoki szünetről: „Felesleges lenne azon polemizálni, hogy jól jön nekünk a válogatott szünet, vagy esetleg megtöri a lendületünket, azon kell dolgoznunk, hogy továbbra is jól teljesítsünk, különben is, harc után okos a katona, majd jövő szombaton megmondom, hogy előnyünkre, vagy hátrányunkra vált-e a tétmeccs nélküli hétvége.”
Ez történt a héten (szeptember 6. – szeptember 12.)
100 éve:
1921. szeptember 11-én az Amerikai úton Jeszmás és Eisenhoffer góljaival 2–0-ra nyert a Kispest a Terézvárosi TC ellen.
50 éve:
A Bp. Honvéd 1971. szeptember 12-én, Soroksáron, Kozma duplájával 2–1-re verte a VM Egyetértés csapatát.
25 éve:
A Kispest-HFC 1996. szeptember 12-én a Kupagyőztesek Európa Kupájában, Franciaországban, 3–1-es vereséget szenvedett az Olympique Nimes együttesétől. A mieink gólját Tóth Mihály szerezte.
Születésnapok
szeptember 6.: Grósz János (1962), Lippai Sándor (1964)
szeptember 7.: Tussinger Antal (1939), dr. Mezey György (1941)
szeptember 8.: Gyimesi László (1957)
szeptember 9.: Marco Rossi (1964)
szeptember 11.: Kovács Kálmán (1965), Tóth János (1975), Tóth-Gábor Kristóf (2001)
Csapataink eredményei
Felkészülési mérkőzés: Budapest Honvéd–Budafoki MTE 0–1
NB III: Budapest Honvéd II–HR-Rent Kozármisleny 2–3
B Build Mohács–Budapest Honvéd II 0–1
U17: DVTK–Budapest Honvéd-MFA 0–4
U16: MOL Fehérvár FC–Budapest Honvéd-MFA 2–0
U15: DVSC–Budapest Honvéd-MFA 3–2
U14: Vasas Kubala Akadémia–Budapest Honvéd-MFA 0–0
Öregfiúk: Honvéd BKE–MTK Budapest 8–4





