Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Rangos feladat

Rangos feladat

Klub

Veröffentlicht: 14.02.2024, 13:20Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Fontos mérföldkő a Bozsik Aréna életében a csütörtöki Konferencialiga-találkozó

Bajnoki, kupa, illetve felkészülési mérkőzést már rendeztük a 2020-ban átadott Bozsik Arénában, külföldi klubcsapat is szerepelt már nálunk, sőt az U21-es Európa-bajnokság egyik helyszíne is a kispesti létesítmény volt, csütörtökön azonban nemzetközi kupatalálkozónak adunk otthont, amelyre még nem volt példa a Bozsik legújabbkori történelmében.
(Azt tegyük hozzá egyébként, hogy nem a mostani az első nemzetközi klubmérkőzés a Bozsik Stadionban, amelyen nem a Honvéd lépett pályára: 1991-ben a Bajnokcsapatok Európa Kupájának A-csoportjában a szerb Crvena Zvezda a délszláv háború miatt nálunk fogadta az Anderlechtet és 3–2-es győzelmet aratott.)

Február 15-én, 21:00 órától az izraeli Maccabi Haifa (az izraeli háborús helyzet miatt) nálunk fogadja a belga Gent csapatát a Konferencialiga nyolcaddöntőjében, kollégáink pedig már hetek óta dolgoznak azon, hogy minden megfelelően működjön majd a találkozón.

„Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a Maccabi minket választott, egyúttal pedig kihívás és tapasztalatszerzés is, hiszen mindig különleges feladat megrendezni egy nemzetközi mérkőzést – mondta a Budapest Honvéd ügyvezetője, Kun Gergely. – Sajnálatos, hogy a háborús helyzet miatt nem játszhat hazai pályán a Maccabi, de szeretnénk mindent megtenni annak érdekében, hogy otthon érezzék magukat a Bozsik Arénában. Azért is mondtunk örömmel igent a felkérésre, mert ezzel segíthetünk egy nehéz helyzetben lévő együttesnek, klubunk pedig ezzel is szeretné demonstrálni, hogy a béke és a sport pártján állunk.“

Ahogy említettük, a rangos mérkőzés komoly előkészületekkel is jár, ennek megfelelően folyamatosan egyeztetünk az UEFA és a két klub képviselőivel, hogy mire van szükség a problémamentes lebonyolításhoz. Ezen a szinten természetesen már az európai szövetségnek is szigorú előírásai vannak, legyen szó a Konferencialiga brandingjéről, az öltözőkről, a különböző szervezeti egységeket befogadó irodákról, a tv-közvetítés lebonyolításáról vagy éppen a szurkolókkal, szektorokkal kapcsolatos kérdésekről.

„Talán nem túlzás azt mondani, hogy a kollégákkal éjt nappallá téve dolgozunk a mérkőzéssel kapcsolatos előkészületeken, rengeteg egyeztetés van már mögöttünk, ami természetesen nemcsak kettőnk feladata, hiszen a klub minden érintett munkatársa zokszó nélkül segített a meccsrendezéssel járó extra feladatokban – mondta Szabó Dávid létesítményvezető. – Ilyenkor egyébként sem számít a fáradtság, a lényeg, hogy minden rendben legyen csütörtökre, rugalmasan kell hozzáállni a különböző, akár apró, akár nagy feladatokhoz, hiszen a sikeres rendezés a Honvéd és a magyar futball presztízsének is jót tesz. Bevallom, a Nyíregyháza elleni meccs lefújása óta szinte el sem hagytam a stadiont, sokat nem láttam a családom, de örömmel teszünk eleget a feladatoknak. A kollégáknak már ismernek, szeretek mindent alaposan végigjárni, néha talán túl aprólékosan és túl sokat is beszélgetve róla, azonban egy ilyen szintű eseményen nem hibázhatunk. Megpróbáltunk eleget tenni minden kérésnek, hiszek benne, hogy csütörtökre készen állunk majd, de én csak akkor nyugszom meg, ha a lefújást követően, illetve a meccs másnapján mindenki elégedetten távozik tőlünk.“

(A csütörtöki Maccabi Haifa–Gent találkozóval kapcsolatban a biztonsági egyeztetéseket követően az a döntés született, hogy kizárólag az érdekelt csapatok drukkerei vásárolhatnak jegyet a mérkőzésre.)

14.02.2024, 13:20Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub