Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Remek kispesti sikerek

Remek kispesti sikerek

Spiele

Veröffentlicht: 30.09.2022, 12:10Lesezeit: 3 Min.
E-MailFacebook

Az 50. Debrecen–Honvéd mérkőzés következik

Az OTP Bank Liga 9. fordulójában Debrecenbe látogat a Budapest Honvéd. A két csapat történetében ez lesz az 50. bajnoki találkozó, de a pályán csak 48 mérkőzés került lejátszásra, 1946 novemberében ugyanis a Kispest lengyelországi túrájáról nem érkezett haza időben, ezért nem tudott elutazni Debrecenbe, a szövetség pedig a győzelemért járó két pontot a debrecenieknek adta. 

A két csapat párharcra egyébként 1944 tavaszán kezdődött, akkor 4–2-re nyertek a hazaiak, akik 1946 tavaszán is győztek (2–1), a mieink gólját az akkor még csak 18 éves Puskás Ferenc szerezte. 1947-ben született meg az első kispesti siker, sőt rögtön kettő is, mert júniusban 4–0-ra, októberben pedig 3–0-ra győztek a mieink, Puskás Ferenc mind a két alkalommal betalált a debreceni kapuba. 

A hatvanas években Puskástól Tichy Lajos vette át az ügyeletes góllövő szerepét, 1960-ban egy, 1963-ban és 1964-ben két-két gólt lőtt a debreceni kapuba. Ez a szám talán magasabb is lehetett volna, de a Loki 1964-ben újra búcsúra kényszerült, és csak 1979-ben kerültek vissza a legjobbak közé, addigra viszont Tichy Lajos szegre akasztotta a stoplist.

Az 1990-es éveket 1–0-s sikerrel indítottuk, majd 2001 tavaszán törlesztettünk (4–2) a négy évvel korábbi vereségért (4–1). A 2001-es sikert 13 éves nyeretlenségi széria követte,  a rossz sorozatot 2014 tavaszán törtük meg, amikor Vernes és Lőrinczy góljaival 2–0-ra nyertünk a rivális új otthonában, a Nagyerdei Stadionban.

2016 tavaszán Eppel (2) és Hidi találataival sima győzelmet (3–0) arattunk, majd ősszel Lanzafame szabadrúgásgóljára nyertünk 1–0-ra. 2017 tavaszán igencsak emlékezetes meccset játszottunk a Lokival: Gróf Dávid a találkozó elején tizenegyest hárított, a Koszta, Eppel duó pedig öt gólt rámolt a Loki hálójába, ebből Koszta hármat vállalt (5–2.)


Az azóta lejátszott négy meccs közül három debreceni győzelemmel végződött (0–1, 0–2, 3–5), csak 2019-ben tudtunk elhozni egy pontot a cívisvárosból. A legutóbbi vereség különösen fájdalmas, mert a mieink a szünetben még 3–1-re vezettek, de a Loki a második félidőben négy gólt szerzett, így a hazaiak nyertek 5–3-ra.

Csapatunk eddig összesen 15 alkalommal nyert Debrecenben, összeállításunkban pedig az 1964-es sikerünket idézzük fel bővebben.

1964. július 12., vasárnap
NB I, 15. forduló
DEBRECENI VSC— BP. HONVÉD 1–3 (1–2)

Debrecen, 12 000 néző
V: Zsolt István (dr. Vincze, Závodszki)
G: Tichy (2), Komora, ill. Posch (öngól)

DVSC: Szolnoki — Kovács, Nagykaposi, Varsányi I — Csejke, Somodi — Bodai, Zilahi, Sas, Varsányi II, Csekő.
Edző: Szűcs György

BHSE: Takács B. – Posch, Sipos, Dudás – Nógrádi, Vági - Nagy Gy., Nagy A., Komora, Tichy, Katona.
Edző: Kispéter Mihály

1964 nyarán három nap alatt két győzelmet is aratott a Bp. Honvéd. Vasárnap a Debreceni VSC-t, szerdán az Újpesti Dózsát győzték le a kispestiek.

Debrecenben jól kezdtek a budapesti piros-fehérek, Komora némi kapussegédlettel már a 6. percben vezetést szerzett (0–1).  A csupa szív játékos a második kispesti gólnak is aktív részese volt, lövését a hazaiak kapusa kiütötte, éppen Tichy elé, aki négy méterről lőtt a hálóba (0–2) Néhány perc múlva szépített a DVSC. Posch hazagurította a labdát, de közben Takács kifutott a kapujából, így a labda akadálytalanul gurult a hálóba, öngól (1–2). Szünet után élénkebb lett az iram. A félidő elején Komora bombája a felső lécen csattant. A 71. percben Tichy újabb góljával eldőlt a két pont sorsra (1–3).  A harmadik gól után játék irama csökkent, de a Honvéd fölénye állandósult. A mérkőzés végén még Tichynek volt egy nagy helyzete, de a debreceni kapus bravúrral hárított. 

IDEGENBELI STATISZTIKA

49 mérkőzés
15 győzelem
12 döntetlen
22 vereség
67 lőtt gól
74 kapott gól

GÓLLÖVŐLISTA

Honvéd
5:
  Puskás Ferenc, Tichy Lajos
4:  Eppel Márton
A mostani keretből Nenad Lukic lőtt gólt idegenben a Debrecen ellen


Debreceni VSC
5:  Ibrahima Sidibe, Sándor Tamás
4:  Szilágyi Gyula

LEGEK
Legnagyobb győzelem: 4–0 (1947)
Legnagyobb vereség: 1–6 (2005)
Legtöbb néző: 22 000 (1960)

30.09.2022, 12:10Spiele

Ähnliche Nachrichten

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Unser Verteidiger hält den Gegner für eine spielstarke, kombinationsfreudige Mannschaft. Der Kader von ZTE hat sich seit dem Halbfinale des Ungarischen Pokals im April allerdings stark verändert – das müssen wir in dieser Phase der Saison nutzen.

29.08.2026 | Spiele

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Die Mannschaft von Balázs Dörnyei setzte sich am zweiten Spieltag der Simple Frauenliga dank der Tore von Fanni Vachter und Sára Krisztin mit 2:0 gegen Szekszárdi UFC durch.

14.08.2026 | Spiele

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Informationen und Wissenswertes – alles rund um das Spiel am Sonntag gegen Paksi FC.

08.08.2026 | Spiele

Vachter legt vor, Panna Nagy trifft doppelt – Sieg mit drei Toren Vorsprung gegen Csíkszereda

Vachter legt vor, Panna Nagy trifft doppelt – Sieg mit drei Toren Vorsprung gegen Csíkszereda

Unsere Frauenmannschaft gewann ihr viertes Testspiel in der Bozsik Aréna mit 4:1.

27.07.2026 | Spiele