Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
„Rengeteg a klubban a potenciál“

„Rengeteg a klubban a potenciál“

Klub

Veröffentlicht: 16.06.2022, 15:51Lesezeit: 4 Min.
E-MailFacebook

Interjú – a közös erőfeszítésben és a csapatszellemben hisz a Honvéd új vezetőedzője, Tam Courts

Mint arról szerda délután beszámoltunk, Tam Courts veszi át a Budapest Honvéd első csapatának vezetőedzői feladatait. A 40 éves szakember a megállapodást követően adott interjút honlapunknak, amelyben szó volt a skót és a magyar futball hasonlóságairól, megismerhettük edzői filozófiáját, s az emberi kapcsolatok fontosságáról is beszélt.

  

Az elmúlt tíz év során először harcolta ki az európai indulás jogát a Dundee United az irányításod alatt. Egy ilyen sikeres szezon után miért döntöttél úgy, hogy a Budapest Honvéd vezetőedzőjeként folytatod a karrieredet?

A legvonzóbb számomra a Honvédban, azt hiszem, a klub óriási történelme volt, és az a lehetőség, hogy kivegyem a részem a fejlődéséből. Nagyon izgatott vagyok, hiszen pontosan tudom, mit jelent Kispesten a foci. Sőt, a Honvéd volt az első profi csapat, amelyet élőben láttam játszani, amikor a nyolcvanas évek végén, a Celtic ellen játszottak Glasgow-ban!

Emellett itt van egy remek edzőközpont, egy gyönyörű stadion, és úgy látom, rengeteg ebben a klubban a potenciál. Nagyszerű emberekkel találkoztam itt, látom, mekkora a vágy mindenkiben arra, hogy jobban teljesítsen a csapat. Egyértelműen nagyon tehetséges emberek dolgoznak itt és azt hiszem, ha egységet tudunk elérni a játékosok, a stáb és a munkatársak között, akkor a pályán is egy jó időszaknak nézünk elébe.

Szerepet játszott a döntésedben, hogy honfitársad, Chris Docherty lett a klub sportigazgatója?

Igen, azt hiszem nem légből kapott a feltételezés, hiszen a Dundee Unitedben szorosan együtt dolgoztunk Chrisszel. Sok mindenben hasonlít egymásra egyébként a két klub, mindkettő nagy hagyományokkal bír, és ahogy a Dundee-nál, úgy a Honvédnál is rendkívül fontos a klubmodellben az akadémia szerepe. Miután Chrisszel a Dundee-nál már jól működtünk együtt, az ottani tapasztalatainkat és filozófiánkat Magyarországra is szeretnénk átültetni és mindent megteszünk majd azért, hogy sikeres legyen az itteni munkánk. 

BD__9456

Játékosként és edzőként sem dolgoztál még külföldön, mekkora váltást jelent ez a számodra?

Nagy kihívás, az biztos! Általánosságban elmondható, hogy a skót edzők és játékosok nem költözködnek annyit, mint más nemzetiségűek, nem is tudom, talán amiatt, hogy egy szigeten élünk... Ha az én szemszögemből nézzük, negyven éves vagyok, egy sikeres szezon van a hátam mögött az első osztályban edzőként, ez egy jó alkalom arra, hogy megtapasztaljak valami újat. Azt látom, hogy óriási energiákat mozgat meg a futball ebben a klubban, ezért megtiszteltetés számomra a lehetőség, hogy megpróbáljam újjászervezni ezt a csapatot.

Hogy látod, miben különbözik egymástól a skót és a magyar foci?

Meglepően sok a hasonlóság a két ország futballja között. Azt gondolom, talán Magyarországon technikásabbak a játékosok, Skóciában pedig nagyon gyors iramú, nyílt meccseket láthatunk, a szurkolók részéről pedig mindkét ligában óriási az elvárás, hogy komoly erőfeszítést lássanak a pályán. Ezért is vagyok nagyon izgatott, hogy tapasztalatokat szerezhetek itt, s hozzátéve a saját ötleteimet együtt dolgozhassunk majd a stábbal és a klub minden munkatársával a sikerekért. Szeretném, ha az emberek tudnák, hogy persze, fontosak a játékosok, fontosak az edzők, de ugyanolyan fontos minden egyes kollégának a munkája ebben a klubban.

Nem tudtuk nem észrevenni, ahogy a fotózás végén átszaladtál a stadionon, hogy köszönj a pályát gondozó kollégáknak…

Számomra fontos, hogy ismerjem azokat az embereket, akikkel együtt dolgozom. Nagyon hasonló Kispesthez az a hely Skóciában, ahol én születtem, úgyhogy átérzem, milyen jelentőséggel bír a közösség számára a futballcsapat. És azt is tudom, hogy milyen fontos azoknak az embereknek a munkája, akik a klubot segítik. A stadionban gyönyörű a fű, és amikor láttam a srácokat a tűző napon dolgozni, csak szerettem volna, ha tudják, hogy értékelem a munkájukat. A Honvéd egy olyan klub, ahol kötődnek egymáshoz az emberek és ezzel a kötelékkel lehetünk sikeresek a jövőben.

BD__9801

Mik lesznek az első lépéseid vezetőedzőként?

Pénteken találkozom majd a csapattal, az első közös edzésre pedig hétfőn kerül sor. Azt hiszem, az a legfontosabb, amikor egy új edző érkezik egy csapat élére, hogy mindenki tiszta lappal indul. Ezért az első lépésem az lesz, hogy megismerjem az embereket és biztosítsam őket arról, hogy komolyan veszem ezt a lehetőséget, amit a Honvédtól kaptam. Szeretném, ha mindenki beletenné a magáét ebbe a munkába és ez talán inspiráló és motiváló lehet majd, hogy még erősebbé váljon a kötelék a klub irányába. Ez a kötődés ugyanis nagyon megnehezíti az ellenfelek dolgát a pályán.
Lesz egy edzőtáborunk, ahol még jobban megismerhetjük majd egymást a játékosokkal, ők is jobban megismerhetnek engem. Nemcsak azt szeretnénk, hogy sikeresek legyenek a fiúk, de azt is, hogy élvezzék a játékot, hogy örömmel jöjjenek be minden nap az edzőközpontba, ugyanakkor érezzék a súlyát is annak, hogy mekkora felelősség a Honvédért játszani. Ugyanis ha az első pillanattól tiszták az elvárások és az elképzelések, jöjjenek azok a szurkolók vagy az edzői stáb irányából, akkor biztos vagyok abban, hogy ez hatással lehet a játékra is a következő szezonban.

BD__9809

Mire gondolsz, amikor az elvárásokat említed?

Egy másik országból, egy másik kultúrából jöttem ide, magammal hoztam a családomat, tehát egyértelmű, hogy szeretnék sikereket elérni a Honvéddal. Viszont azt is tudom, hogy mi az a kiinduló pont, ahonnan építkeznünk kell. Éppen ezért rövidtávon az a célom, hogy megtaláljam a közös hangot az emberekkel, hogy ráébresszem őket, mekkora lehetőség van a kezükben. A Honvéd egy nagy klub, gazdag múlttal és természetes, hogy ezzel együtt járnak az elvárások is. Ezt pedig én tiszteletben tartom, hozzá vagyok szokva, van egy szép nagy hátam, amit örömmel tartok a csapatért, egyelőre viszont csak örülök, hogy itt lehetek, izgatottan várom, hogy belecsapjunk a munkába, azután jön majd a többi is. Remélhetőleg eljutunk majd egy olyan pontra, ahol jobb teljesítményt tudunk nyújtani, s a jobb teljesítmény előbb-utóbb jobb eredményekkel is párosul. De az alapoknál kell kezdenünk ahhoz, hogy a szurkolók újra büszkék lehessenek majd erre a klubra.

16.06.2022, 15:51Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub