Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Revánsvágy

Revánsvágy

Spiele

Veröffentlicht: 26.02.2021, 19:35Lesezeit: 2 Min.

A névválasztás egyelőre ráér, a sikereknek viszont azonnal jönniük kell

Napsütés, család, játék.

Mivel pénteken már a szombati, PAFC elleni mérkőzés időpontjában edzett a Budapest Honvéd FC, a nap első fele volt a szabad a játékosaink számára, amit – kihasználva a hirtelen jött februári tavaszt – Hidi Patrik (is) a családjával, feleségével és a kisfiával töltött.

„Már egyéves kora előtt elkezdett szaladgálni a kisfiam, most pedig már bőven rohangál, felmászik mindenhova, kell rá figyelnünk. Jó ilyenkor a családdal lenni, kicsit kikapcsolódni, de az edzéseken túl is kell a meccsekkel foglalkoznunk, mert készülnünk kell fizikailag és mentálisan egyaránt, hiszen minden pontra szükségünk van – hangsúlyozta Hidi Patrik, aki párjával júliusra várja a második fiúkat. – Próbáljuk felkészíteni a jóra, de úgy látjuk, hogy valószínűleg akkor érti majd meg igazán, hogy kistestvére lesz, amikor látja maga mellett. Az első gyermeknél jobban izgultam, most már tisztában vagyunk vele, hogy mi vár ránk. Azt már tudjuk, hogy fiú lesz, a nevéről még nem tudtunk dönteni, de nyárig van erre időnk.”

Nincs ideje viszont nyárig a Honvédnak, sőt úgymond semeddig, hiszen ebben a nehéz helyzetben minden pontra szükségünk van, hogy végre elinduljunk előre, és lehetőleg minél hamarabb elmozduljunk a kiesést jelentő helyről.

„Eddig se nagyon volt választásunk, ezen a meccsen sincs, nyernünk kell – hangsúlyozta Hidi Patrik. – Nehéz helyzetben vagyunk, nehéz ellenféllel szemben lépünk pályára, a legfontosabb, hogy a saját játékunkat játsszuk. Közben pedig a revánsvágy is dolgozik bennünk, a szezonbeli két egymás elleni mérkőzésünkből összesen volt hátra egy perc, amikor megszerezte a PAFC a győztes gólt, a második bajnokin például rögtön lefújta a bíró a meccset. Most már szeretnénk mi örülni a végén!”

Csapatkapitányunk kiemelte, hogy a Fradi ellen olyan teljesítményt nyújtottunk, amire lehet építeni, látszik, hogy elindult az együttes egy úton, amelyen sikeresek lehetünk, viszont ez akkor mutatkozik majd igazán, ha jönnek is sikerek. Bár a PAFC remek formában, ötös győzelmi szériában van, ellene is úgy kell készülni, mint a többi riválissal szemben, és az eddigi két meccsen látott akaratra és egységre van szükség a folytatásban is. 

„A Ferencváros és a Zalaegerszeg ellen is látszódott, mindenki nagyon motivált, edzőnk, Horváth Ferenc is kiemelte, hogy az egész kispad együtt élt a játékkal. Mindenki teszi a dolgát, azok sincsenek megsértődve, akik esetleg kevesebb lehetőséget kapnak. Nagyon fontosnak tartom ezt az egységet, nagy erősségünk lehet a folytatásban és húzhat minket folyamatosan előre” – tette hozzá Hidi Patrik, s reméljük, hogy a szombat esti játékban az egész Honvéd-család örömét lelheti, napsütést hozva ezzel a hétvégénkre.

26.02.2021, 19:35Spiele

Ähnliche Nachrichten

Vier-Tore-Remis im Hidegkuti-Stadion

Vier-Tore-Remis im Hidegkuti-Stadion

Am 13. Spieltag der OTP Bank Liga trennten wir uns von MTK Budapest auswärts mit einem 2:2-Unentschieden.

07.11.2026 | Spiele

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Unser Verteidiger hält den Gegner für eine spielstarke, kombinationsfreudige Mannschaft. Der Kader von ZTE hat sich seit dem Halbfinale des Ungarischen Pokals im April allerdings stark verändert – das müssen wir in dieser Phase der Saison nutzen.

29.08.2026 | Spiele

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Die Mannschaft von Balázs Dörnyei setzte sich am zweiten Spieltag der Simple Frauenliga dank der Tore von Fanni Vachter und Sára Krisztin mit 2:0 gegen Szekszárdi UFC durch.

14.08.2026 | Spiele

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Informationen und Wissenswertes – alles rund um das Spiel am Sonntag gegen Paksi FC.

08.08.2026 | Spiele