„Felesleges lenne azon polemizálni, hogy jól jön nekünk a válogatott szünet, vagy esetleg megtöri a lendületünket, azon kell dolgoznunk, hogy továbbra is jól teljesítsünk, különben is, harc után okos a katona, majd jövő szombaton megmondom, hogy előnyünkre, vagy hátrányunkra vált-e a tétmeccs nélküli hétvége” – jegyezte meg Horváth Ferenc, aki azért a héten sem marad mérkőzés nélkül, hiszen csapatunk pénteken 11:00 órától a Budafokot fogadja a Magyar Futball Akadémián.
A Budafokkal eddig öt felkészülési mérkőzést játszottunk (ezekről ITT olvashattok) fiatal támadónk, László Dávid ott futballozik kölcsönben, tavasszal pedig emlékezetes meccsen, Mohamed Mezghrani bombagóljával a hozzánk hasonlóan piros-fekete együttes ellen biztosítottuk be a bennmaradást, ahogyan arról se feledkezzünk meg, hogy a budafokiak sportszerűen elfogadták tavaly ősszel a halasztási kérelmünket, amikor a legjobban sújtott minket a koronavírus.
„Örülök, hogy egy jó játékerőt képviselő, az NB II élmezőnyéhez tartozó csapattal találkozunk – mondta Horváth Ferenc. – Természetesen egyik fél sem erre a meccsre készül, mi is keményebben dolgoztunk, mint azokban a hetekben, amikor bajnokit játszunk, a fizikai munka is nagy hangsúlyt kapott, illetve gyakoroltuk azokat az elemeket, amelyekben fejlődnünk kell. A két győzelem után érezhetően sokat javult a hangulat, ami nagyon sokat számít, így az edzésmunka is jobban megy, megvan a hit és megvan a lendület, ennek megfelelően az a célunk, hogy ez ne törjön meg. A felkészülési meccsen azok is lehetőséget kaphatnak, akik eddig kevesebbet játszottak, fontos, hogy mindenki formában legyen, a versenyhelyzet pedig csak még jobb teljesítményre sarkallhatja a srácokat.”





