Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Segít a szeretet

Segít a szeretet

Klub

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 3 Min.
E-MailFacebook

Négy fal között – Batik Bence családi körben tölti a nehéz időszakot és a jótékonyságról sem feledkezik meg

Március 16-án függesztette fel a Magyar Labdarúgó Szövetség a bajnokságokat, játékosaink azóta egyéni edzésterv szerint, otthon készülnek, sorozatunkban pedig az NB I-es kerettagok napjairól számolunk be – vírusnapló, 3. rész, Batik Bencével.

A trükk nem vész el, csak átalakul. Batik Bence némiképp újraértelmezte Hidi Patrik kihívását, s bár nem piros pöttyös gumilabdával varázsolt, viszont nem is „csak” ötöt dekázott, hanem húszig jutott. Ráadásul fejjel, miközben leült a földre, majd felállt, szóval részünkről remek a teljesítés, és bízunk benne, hogy Hidi Patrik is elfogadja a bemutatót. „Nem teljesen ugyanaz, de elfogadom, jó lesz” – üzente mosolyogva Hidi Patrik.


Akik egyébként követik Batik Bencét, illetve a Budapest Honvédot az Instagramon, azoknak ismerős lehet a brazilos bemutató kulisszáit adó garázs, hiszen védőnk már nem először posztol innen.

„Nyíregyházán vagyok, számomra is új környezetben, a barátnőm szülei laknak itt, és amikor mondták, hogy felfüggesztik a bajnokságot és az edzéseket, akkor egyből ide jöttünk, és azóta itt töltjük a napjainkat – tudtuk meg Batik Bencétől. – Szerencsére volt itt egy teljesen új futópad, illetve elmentünk egy sportboltba, ahol beszereztünk mindent, amit tudtunk. Súlyzó, ugrálókötél, mindent vettünk, amire szükségünk lehet, és minden nap közösen edzünk. A ház mellett van egy tó, futni ott is tudok, illetve kerékpározni is szoktunk, számomra most ez a legideálisabb hely, tök jó körülmények között lehetek.”

Batik Bence így a párjával, a párja szüleivel no meg Teddy kutyussal tölti a napjait, a közös családi étkezése mellett a főzés, illetve a társas játékok is a családi programok részét képezik, beszélgetésünk után például folytatódhatott az immár két napja tartó Monopoly-party. Védőnk amondó, ennél jobb helyen nem is lehetne, ebben az időszakban családias környezetre van szükség.

„Nem mondom, hogy nem hiányzik a futball, de az én életemben olyan is volt, amikor két és fél hónapig csak a hátamon tudtam feküdni, ahhoz képest ez felüdülés – hangsúlyozta Batik Bence, aki közel két évet hagyott ki térdsérülése és annak szövődményei miatt. – Voltam sokkal rosszabb helyzetben is, és mindig mindenből erőt merítek. Mi is betartjuk a szabályokat, amelyeket ebben a helyzetben be kell, és ezt mosollyal, boldogságban tesszük. Ezt is üzenem mindenkinek, a szeretet a legrosszabb helyzeteken is átlendíthet mindenkit, így könnyebb kibírni a nehéz időszakot. Persze, hiányzik a foci, a társak, a bajnokság, azonban mindig azt mondom, a helyzethez kell alkalmazkodni, és ha siránkozom, akkor sem lesz jobb, ezért is próbálom a lehető legjobban felfogni ezt a szituációt is.”

Batik Bence hozzátette, a leállás alatt is arra fókuszál, hogy ne essen ki az edzésekből, bár egyedül nehéz, nincsenek meg a napi rutinok, belülről viszont lehet erőt meríteni. A 26 esztendős labdarúgó szerint a sport is sokat segíthet, hiszen nemcsak neki, mindenkinek le kell vezetnie a felesleges energiákat, és a sportba lehet menekülni, a sportra lehet számítani. És lehet szomorkodva is sportolni, de lehet jókedvűen, a körülöttünk lévő embereket szeretve, s ez utóbbi talán a jobb verzió.

„Természetesen tisztában vagyok vele, hogy ebben a helyzetben sok helyen a megélhetés a tét, ami nagyon nyomasztó lehet – folytatta Batik Bence. – A testvéremék Angliában élnek, úgy volt, hogy csak egy hónap múlva jönnek haza, aztán annyira rossz lett a helyzet, hogy már a hétvégén hazaköltöztek, ahány család, annyi történet. Most arra van szükség, hogy együtt vészeljük át ezt a helyzetet, legyünk túl rajta, milyen gyorsan csak tudunk, ehhez viszont az is kell, hogy mindenki betartsa az előírásokat!”

A Honvéddal januárban 2023 nyaráig szerződést hosszabbító Batik Bence elmondta, örül, hogy a „vírusnapló” keretein belül a szurkolók betekinthetnek a játékosok minden napjaiba, majd azt is megindokolta, hogy miért ezt a kihívást választotta Nagy Gergőnek.


„Sok emberhez eljuthat így az üzenetünk, Nagy Geri pedig 15 éve a Honvédban focizik, nem is ajánlhattam volna nála megfelelőbb személyt erre a kihívásra. Remélem, hogy rajta keresztül még több Honvéd-szurkolóhoz jut el a felhívás. Én is adományoztam a Szent László Kórház orvosainak, nővéreinek, dolgozóinak, és szeretném, hogy aki teheti, az csatlakozzon hozzánk” – mondta Batik Bence, az általa említett cikket pedig ITT találjátok, amiben minden fontos információt elolvashattok a Honvéd-tábor jótékonysági akciójáról.


01.01.2021, 01:00Klub

Ähnliche Nachrichten

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub

Abschied aus dem Ungarischen Pokal

Abschied aus dem Ungarischen Pokal

In der 4. Runde des MOL Ungarischen Pokals mussten wir uns auswärts bei Gyirmót FC Győr mit 1:3 geschlagen geben und schieden damit aus dem laufenden Wettbewerb aus.

27.10.2026 | Klub

Zu Gast beim NB-II-Titelanwärter – Gyirmót ist die nächste Station

Zu Gast beim NB-II-Titelanwärter – Gyirmót ist die nächste Station

Infos und Wissenswertes – alles, was man vor dem Pokalspiel gegen Gyirmót FC Győr wissen muss.

27.10.2026 | Klub