Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Segíteni a csapatot – Videó!

Segíteni a csapatot – Videó!

Klub

Veröffentlicht: 23.03.2023, 18:17Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

A felnőttválogatott jelenléte is inspirálja a fiatal tehetségeket – fotókkal!

A Budapest Honvéd adja a legtöbb játékost (szám szerint hatot, továbbá a zalaegerszegi Németh Dániel is MFA-nevelés) az U21-es válogatott keretébe, amelynek tagjai hétfő óta készülnek együtt Telkiben, szerdán pedig elutaztak Görögországba. A mieink pénteken a görög együttes, majd kedden Ciprus vendégei lesznek. Gera Zoltán keretében először kapott helyet Dúzs Gellért, Eördögh András és Kerezsi Zalán, míg a Benczenleitner Barna, Kocsis Dominik, Szabó Alex hármas már ősszel is lehetőséghez jutott a nemzeti csapatban.

„Örülök, hogy itt lehetek a válogatottnál, próbálom a legjobbamat nyújtani, minél többet játszani, a legfontosabb, hogy a csapat segítségére legyek. Remélem, ad egy lökést nekem a szereplés és úgy térhetek vissza a klubomba – mondta bal oldali szárnyvédőnk, Benczenleitner Barna. – Segít a pályán is, hogy ismerjük egymást, de a honvédos társak mellett vannak új arcok is, össze kell szoknunk az közös gyakorlások során. Bár én végigjártam a ranglétrát a korosztályos válogatottakban, sosem lehet azt mondani, hogy valaki rutinos a nemzeti csapatban, az számít, hogy milyen formában, milyen állapotban vagy.“


Benczenleitner Barna hozzátette, bár fiatalabb, mint például Dúzs Gellért vagy Eördögh András, de ha a társaknak szüksége van a válogatottbeli tapasztalataira, örömmel segít nekik mindenben, ez nem is lehet kérdés. Ami a csapatot illeti, a 19 esztendős tehetségünk úgy véli, edzőtáborról, edzőtáborra fejlődik a társaság, ezúttal is erős keret jött össze, szeretnék a görögök és a ciprusiak elleni meccset is megnyerni.

„Egyelőre még csak a görögök válogatottról láttunk videós összeállítást, jó csapat, sokpasszos futballt játszanunk, nehéz dolgunk lesz, de győzni szeretnénk – hangsúlyozta Benczenleitner Barna, aki társaival együtt nap mint nap találkozhatott a felnőttválogatott tagjaival, akik szintén Teliben gyakorolnak. – Nagyon jó, hogy itt van előttünk a példa, hiszen látjuk, hogy ha végigjárjuk az utat, ha sikerül megugrani a lépcsőfokokat, akkor még magasabbra szintre érhetünk el.“


23.03.2023, 18:17Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Unsere U19 feierte einen 3:0-Erfolg gegen Ferencváros, während die U15 gegen die Illés Akadémia alle drei Punkte zu Hause behielt. Unsere U17-, U16- und U14-Teams beendeten ihre Meisterschaftsspiele am Wochenende jeweils mit einem Unentschieden.

30.10.2026 | Akademie