Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Sérülések után újult erővel

Sérülések után újult erővel

Klub

Veröffentlicht: 07.04.2023, 16:58Lesezeit: 3 Min.
E-MailFacebook

Múlt hétvégén góllal tért vissza második csapatunkba Benkő László

Hatmeccses veretlenségi sorozatban lévő második csapatunk az első keret Vasas elleni bajnokiját megelőzően mérkőzik meg a Szekszárd együttesével. Az NB III. Közép csoportjának 30. fordulójában hazai pályán, Kispesten látják vendégül a tolnaiakat, akik jelenleg a 11. helyet foglalják el a tabellán, míg csapatunk az ötödik.

Mérkőzésünket ezúttal szélvészgyors támadónkkal, Benkő Lászlóval harangozzuk be, aki hosszabb sérülések után kíván ismét csúcsformába lendülni.

Nagyon jó sorozatban van a csapat, a pályán egyben vagytok, hozzátok a pontokat, milyen az öltözői hangulat?
Igen, szerencsére az idei első néhány forduló nehézségeit követően sikerült elkapnunk a fonalat, bár az öltöző, az edzéseken résztvevők összetétele gyakran változik. Egyrészt a feljátszók miatt, illetve az elmúlt két hétben többen a Viareggio Kupán képviselték a csapatot. Előfordult, hogy csak négyen, öten edzettünk, de ezt is megoldottuk, Szamosi Tamás a kemény munka közepette is jó hangulatú tréningeket tartott.

Sokáig sérült voltál az elmúlt időszakban, most már száz százalékos formában vagy, fájdalommentesen tudod a legjobbadat nyújtani?
A térdemmel volt sok probléma, sajnos emiatt összesen másfél évet kellett kihagynom. Volt rá példa, hogy néhány fordulóra visszatértem, de kiújult a fájdalom és újra el kellett kezdenem a rehabilitációt. A Ferencváros elleni bajnokin volt egy vádlisérülésem, de azóta bőven sikerült felépülnöm és szerintem ismét a legjobbamat nyújtanom. Nagyon sokat foglalkozott velem Szabados Krisztián, a csapat erőnléti edzője, akinek iszonyatosan hálás vagyok, mert nélküle lehet nem is lehetnék még a pályán. A múlt hétvégén ismét játszhattam, a Dabas ellen 20 percet és szerencsére sikerült is betalálnom.

A futball mellett pedig a tanulásra is jelentős energiákat fektetsz, nem nehéz összeegyeztetni a tanulmányaidat és az élsportot?
A Budapesti Gazdasági Egyetemre járok második éve és szerencsére ehhez sok segítséget kaptak az edzőimtől is, akárcsak a múlt szezonban, ebben is idényben is rugalmasan viszonyulnak a tanuláshoz. Mindig kaptam segítséget, hogy az egyetemre is tudjak fókuszálni, ha kellet, szabadnapot is adtak, cserébe elvárták, hogy az edzéseken és a meccseken is a maximumot nyújtsam. Szamosi Tamás rengeteg mindenben támogat és ez a segítő attitűd a csapat teljesítményére is jó hatással van, hálás dolog egy ilyen edzővel együtt dolgozni.

Ha már említetted őt, milyen vele a közös munka?
Amit az előbb említettem, szerintem jól mutatja, hogy miképpen viszonyul hozzánk. Nagyon szeretjük őt, sokat szokott poénkodni, a hajunk, cipőnk, vagy nekem a szakállam is mindig szóba kerül, jó a hangulat, ettől függetlenül azonban elvárja a kemény munkát és ez így is van rendjén. Szakmailag felkészült, a stábbal érthető, jól leoktatott taktikát kérnek tőlünk, ami működik, még akkor is, ha éppen csak a meccs előtti napon dől el, hogy melyik kerettel lépünk pályára. Ráadásul ahogy még a beszélgetés elején említetted, jó sorozatban vagyunk, ezt is mutatja, hogy jól dolgozik a stáb és a csapat.

2017 nyara óta vagy a Honvéd kötelékében, az NB III-as gárdában is van rutinod, így testközelből tapasztalhattad, hogy a második csapat átmenetet képez az U-korosztályok és az első keret között. Nem nehéz az, hogy ilyen sűrűn változik az, hogy kikkel vagy együtt a pályán?
Lehet másoknak megterhelő, hogy nem ugyanazt látják maguk mellett adott poszton minden bajnokin, de számomra ez nem probléma, hiszen sokszor visszajátszanak az első keretből is, akiktől rengeteget tanulhatunk és egytől-egyig vezérek a pályán, és én is segíthetek a fiatalabbaknak. Nehéz ezt szemléltetni,  azonban olyan családias hangulatban készülhetünk, hogy bárki érkezne meg közénk, annak csak öröm lenne itt játszani.

NB III, KÖZÉP CSOPORT 30. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD II–SZEKSZÁRDI UFC
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

2023. április 9., vasárnap, 11:00

(A belépés ingyenes, a mérkőzést streamen keresztül közvetítjük.)

07.04.2023, 16:58Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Unsere U19 feierte einen 3:0-Erfolg gegen Ferencváros, während die U15 gegen die Illés Akadémia alle drei Punkte zu Hause behielt. Unsere U17-, U16- und U14-Teams beendeten ihre Meisterschaftsspiele am Wochenende jeweils mit einem Unentschieden.

30.10.2026 | Akademie