Ezen a héten is hoztunk nektek három emlékezetes mérkőzést a kispesti futballtörténelemből, ezúttal március 21–27. közti mérkőzésekről olvashattok, közte egy olyan rangadóról, amelyen nyolcvanezren szurkoltak a lelátón.
A VEZETÉS ELLENÉRE IS FEJMOSÁS KAPTAK A JÁTÉKOSOK
1936.03.22.: Kispest FC–Attila FC 3–1 (1–0)
Két piros-fekete együttes csapott össze a Hungária úti pályán. A Kispest FC fogadta a miskolciak profi csapatát, az Attila FC-t. A kispestiek első számú kapusa Vági László nem védhetett, helyettese Gergő János lett.
A kispesti piros-feketék már az első percben gólt lőttek. Serényi beadására Szabó II. nagyszerű ütemben érkezett és védhetetlenül fejelt a bal felső sarokba, 1–0. A gól után az Attila többet kezdeményezett, de a kispesti támadások veszélyesebbek voltak.
A szünetben a vezetés ellenére Stallmach edző alapos fejmosásban részesítette fiait, a miskolciak csendben, és az egyenlítésben bizakodva készülődtek. A dorgálás egy ideig hatott a játékosokra, mert a Kispest heves támadásokkal kezdett, igaz eredménytelenül. Később a miskolciak átvették a játék irányítását, sőt a 60. percben egyenlíthetett volna a vendégegyüttes, mert Rozgonyi kezezése miatt büntetőhöz jutottak a miskolciak, de Darázs lövését Gergő szögletre tolta.
A tizenegyes felrázta a kispestieket és a 65. percben újabb gólt értek el, Nemes lapos lövése a jobb alsó sarokban kötött ki. 2–0. Egy perc múlva a Kispest is büntetőhöz jutott, amit Serényi magabiztosan értékesített, 3–0.
A vendégek szépítő gólját Vajda szerezte a 70. percben, 3–1. A 82. percben Serényi keveredett szóváltásba a játékvezetővel, aki kiállította a kispesti balszélsőt.
Kispest: Gergő – Szemere, Rozgonyi -Székely, Puskás, Rátkai –Újvári, Szabó II., Nemes, Déri, Serényi.
Edző: Stallmach Béla.
Attila: Barna - Bán, Sziklai – Seregi, Bohus, Nyitrai – Darázs, Havas II., Ádám, Riff, Vajda.
Edző: Hornyai-Hesser Tibor.
NAGYOBB IS LEHETETT VOLNA A KÜLÖNBSÉG
1942.03.22.: Kispest FC–Kolozsvári AC 3–2 (1–1)
A mérkőzés előtt a kispestiek öltözőjében Kajdácsi késése okozott némi izgalmat, Odryt már mezbe öltöztették, amikor Kajdácsi befutott.
A találkozón aztán a Kispest már a mérkőzés elején támadólag lépett fel. A 7. percben Nemes bombája még a kapufáról pattant vissza, de nyolc perccel később már gólnak tapsolhatott a háromezer főnyi kispesti közönség: Beke a kapus lábai között gurította a labdát a hálóba, 1–0. Bő félóra elteltével a KAC (Kolozsvári AC) egyenlített, előbb a kapufák, majd a gólok számát egalizálta, 1-1.
Szünet után is a Kispest kezdett jobban, egy védelemi hiba után mégis a vendégek szereztek vezetést, 1-2. A 60. percben a vendégkapus jóvoltából egyenlített a Kispest, ugyanis Beke beadását Endrefi kiejtette, Nemes pedig kapásból a rendeltetési helyére juttatta a labdát, 2–2. A 74. percben dőlt el a két pont sorsa a kispestiek javára, amikor Nemes labdáját Egresi közelről helyezett a kapuba, 3–2.
Az otthonában játszó Kispest nagy iramú, küzdelmes mérkőzésen megérdemelten győzött. Az első félidőben a Kolozsvár még tartotta a lépést a piros-feketékkel, szünet után erősen kidomborodott a Kispest nagyobb tudása, amely a helyzetei alapján több góllal is nyerhetett volna.
KFC: Vécsei - Kajdácsi, Gazdag – Zalai, Villányi, Hidasi – Egresi, Nemes, Mészáros, Víg,
Beke.
Edző: id. Puskás Ferenc.
KAC: Endrefi – Pál, Vass – Csákány, Telegdi, Szaniszló II – Simon, Szántai, Bonyhádi, Radnai, Brassai.
Edző: Domonkos János.
NYOMASZTÓ FÖLÉNY
1954.03.21.: Bp. Honvéd–Bp. Kinizsi 2–0 (2–0)
Nagy érdeklődés mellett, 80 ezer néző előtt a Népstadionban játszották a Bp. Honvéd—Bp. Kinizsi (Ferencváros) rangadót.
A mérkőzés legnagyobb részében a Honvéd irányította a játékot. Pontos passzokkal, játszi könnyedséggel jutott el a Kinizsi tizenhatosáig, ott azonban a jól záró védelem megállította a Honvéd csatárokat, vagy a kispesti támadók hibáztak az utolsó pillanatokban.
S bár a meccs Kinizsi-rohamokkal kezdődött, öt perc után a piros-fehérek vették át az irányítást. A 8. percben Puskás révén szerzett vezetést a Honvéd. A gól után szárnyakat kapott a kispesti együttes és öt perc múlva újabb gólt értek el, ezúttal Machos vette be a zöld-fehérek kapuját.
A gól után a Kinizsi védekezésre rendezkedett be. A három védő és a két fedezet mellett Mészáros is végig hátul tartózkodott. A Honvéd egyre-másra vezette ötletes, gyors támadásait. Rengeteg helyzet adódott a zöldek kapuja előtt, de a védelmük önfeláldozóan, nagy lelkesedéssel rendre hárítani tudott.
A második félidőben is szinte állandóan a Kinizsi térfelén folyt a játék, a ferencvárosiak ritka támadásait a Honvéd védelme könnyen hárította. A Honvéd fölénye nyomasztó volt, ami az eredményben azonban nem tükröződött, így marad a 2–0-s kispesti siker.
BHSE: Grosics – Rákóczi, Lóránt, Palicskó – Bozsik, Bányai – Budai II, Kocsis S., Machos, Puskás, Czibor.
Edző: Kalmár Jenő
Bp. Kinizsi: Gulyás — Rudas. Kis Péter, Ombódi — Szabó, Dékány — Láng, Orosz (Kertész, 56.), Mátrai, Vilezsál, Mészáros.
Edző: Sós Károly.





