Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Sikeres rajt

Sikeres rajt

Spiele

Veröffentlicht: 06.07.2022, 22:10Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Tam Courts első kispesti mérkőzésén 4–0-ra nyertünk Lendván, Boubacar Traoré triplázott a találkozón

Fekete nadrág, hosszú ujjú fekete póló, sportosan elegáns cipő – Tam Courts megadta a módját az első kispesti mérkőzésének.

Ugyan „csak“ felkészülési találkozót játszottunk a szlovén második liga egyik élcsapata ellen, skót szakvezetőnk most mutatkozott be a Honvéd edzőjeként és nem csak az öltözete, a kezdés előtt tartott motiváló beszéde is azt mutatta, fontos a debütálás, neki és a csapatnak egyaránt.

A lendvai dombok aljában fekvő takaros kis stadionban ott volt Chris Docherty sportigazgatónk és Ivan Kepcija szaktanácsadó is, sőt a zárt kapus mérkőzés ellenére Kispest-drukkereket is láthattunk a nézőtéren.

A találkozót a mieink kezdték jobban, a labdabirtoklási fölényünk lehetőségekben is megmutatkozott, nem csoda, hogy a meccset kisebb izomfáradtság miatt kihagyó Nenad Lukic, Zsótér Donát páros sem fukarkodott a dicsérettel, a biztatással. A Lendva egy-egy gyors ellentámadással próbálkozott, védelmünk azonban biztosan állt a lábán.

A kispesti fölény az első félóra után érett góllá, Boubacar Traoré első találatát további kettő követte, támadónk 11 perc alatt mesterhármast szerzett, csapatunk pedig domináns, határozott játékot nyújtva meggyőző előnyre tett szert a szünetre.

A térfélcsere nyolc kispesti váltással is járt, Tam Courts igyekezett mindenkinek több-kevesebb lehetőséget adni, hogy meccskörülmények között is lássa a játékosait. Bár a tempó némiképp csökkent, a második felvonásban is mi birtokoltuk többet a labdát, domináltuk a találkozót, kisebb helyzeteink is adódtak, újabb gól azonban nem született. Egészen a hajráig, amikor Keresztes Noel labdaszerzését követően Vidar Jónsson lőtt 18 méterről a hálóba, beállítva ezzel a 4–0-s végeredményt. Tam Courts tehát kapott gól nélkül, magabiztos sikerrel debütált a Honvéd kispadján.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

NAFTA LENDAVA (szlovén)–BUDAPEST HONVÉD FC 0–4 (0–3)

Lendva, zárt kapuk mögött

G: Traoré (33., 42., 44.), Jónsson (85.)

Lendva: Kiss Á. (Mocic, 61.) – Kumer, Szabó B., Fehér B. (Papp L., a szünetben), Murar (Sadikovic, a szünetben), Blaz (Novinic, a szünetben), Haljeta, Cucek, Florjanc, Stare (Zamuda, 61.), Ostrek

Vezetőedző: Bóér Gábor

Honvéd. 1. félidő: Szappanos – Jónsson, Batik, Lovric, Tamás K. – Eördögh, Bocskay, Plakuschenko – Kocsis D., Traoré, Kerezsi. 2. félidő: Tujvel – Doka, Gomis, Klemenz, Benczenleitner – Eördögh (Szabó A., 66.), Mitrovic, Petrusenko – Kerezsi (Szabó T., 80.), Traoré (Jónsson, 66.), Keresztes 

Vezetőedző: Tam Courts

06.07.2022, 22:10Spiele

Ähnliche Nachrichten

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Unser Verteidiger hält den Gegner für eine spielstarke, kombinationsfreudige Mannschaft. Der Kader von ZTE hat sich seit dem Halbfinale des Ungarischen Pokals im April allerdings stark verändert – das müssen wir in dieser Phase der Saison nutzen.

29.08.2026 | Spiele

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Die Mannschaft von Balázs Dörnyei setzte sich am zweiten Spieltag der Simple Frauenliga dank der Tore von Fanni Vachter und Sára Krisztin mit 2:0 gegen Szekszárdi UFC durch.

14.08.2026 | Spiele

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Informationen und Wissenswertes – alles rund um das Spiel am Sonntag gegen Paksi FC.

08.08.2026 | Spiele

Vachter legt vor, Panna Nagy trifft doppelt – Sieg mit drei Toren Vorsprung gegen Csíkszereda

Vachter legt vor, Panna Nagy trifft doppelt – Sieg mit drei Toren Vorsprung gegen Csíkszereda

Unsere Frauenmannschaft gewann ihr viertes Testspiel in der Bozsik Aréna mit 4:1.

27.07.2026 | Spiele