Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Sikeres tárgyalások

Sikeres tárgyalások

Klub

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 1 Min.

Klubunk kooperációs szerződést köt a Siófokkal

Beszámoltunk már róla, hogy a Budapest Honvéd FC vezetése tárgyalásokat folytat az NB II-es Siófokkal a két klub közötti együttműködésről. A Siófoknál nemrég tulajdonosváltás történt, ismét Nemes Ferenc lett a klub első embere, akinek érkezésével stabilizálódott a klub helyzete. A Nemes Ferenc tulajdonos és Honvéd filozófiájához hasonló elveket követő Mihalecz István sportigazgatóval történő egyeztetések pedig sikerre vezettek, így a következő szezonra kooperációs megállapodást köt egymással a Honvéd és a Siófok.

Ennek keretén belül a 21 éven aluli játékosok a Honvédban és a Siófokban is szerepelhetnek a szezon során, a felnőttek között adódó több játéklehetőség pedig az egyéni fejlődésüket is szolgálja. A Honvéd az előző szezonban az Ajkával kötött kooperációs megállapodást, amely sikeresnek bizonyult, és bízunk benne, a siófoki együttműködés is sikeres lesz. Az Ajka továbbra is a kispesti klub stratégiai partnere lesz, a már ott futballozó korábbi akadémisták mellé további fiatal tehetségek érkeznek Ajkára kölcsönbe. A két NB II-es klubbal kötött megállapodás biztosítja, hogy a Honvéd még jobban tudjon figyelni azokra a fiatalokra, akik már csak egy lépésre vannak az NB I-es felnőttfutballtól.

A megállapodás keretén belül a Honvéd és a Siófok felkészülési mérkőzést is játszik egymással, a találkozóra július 11-én kerül sor. Az NB I-es szezon végeztével a kerettagok két hét pihenőt kaptak és július 13-án érkeznek vissza, azonban a bő keret tagjai, illetve a kölcsönből visszatérő labdarúgóink már július 6-án edzésbe állnak.

01.01.2021, 01:00Klub

Ähnliche Nachrichten

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Informationen, Wissenswertes – alles, was man vor dem Auswärtsspiel gegen MTK Budapest wissen muss.

06.11.2026 | Klub

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub