Az NB I-ben, az NB II-ben és légiósként is szerepelnek Honvéd-játékosok, kölcsönfigyelő rovatunkban pedig megnézzük, hogyan teljesítettek a kispestiek a húsvéti hétvégén.
Boros Roland, Eördögh András, Horváth Milán (BFC-Siófok): idegenben 3–2-re legyőzte a Siófok a Szegedet. Horváth Milán és Eördögh András végigjátszotta a találkozót, utóbbi a 31. percben sárga lapot kapott, illetve a győztes találat előtt gólpasszt adott, Boros Roland cserepados volt.
Fazekas Lóránt (Békéscsabai Előre 1912 FC): hazai pályán 2–1-re kikapott a Szolnoktól a Békéscsaba, a mérkőzés után a viharsarkiak vezetőedzője, Schindler Szabolcs bejelentette távozását. Fazekas Lóránt mind a 90 percet a pályán töltötte.
Kocsis Dominik (Diósgyőri VTK): pont nélkül távozott a DVTK Szombathelyről (1–0), ezzel pedig a harmadik helyre csúsztak vissza a miskolciak. Kocsis Dominik az 58. percben állt be.
László Dávid (Budafoki MTE): a Győr ellen diadalmaskodott a Budafok hazai pályán (2–0) és továbbra is menekül a kiesés elől Csizmadia Csaba együttese. László Dávid a 65. percben lépett pályára.
Németh Barnabás (Szentlőrinc): 1–0-ra alulmaradt az Ajkával szemben a Szentlőrinc, az újabb vereséggel pedig már négy meccse nyeretlenek Marián Sluka tanítványai. Németh Barnabás a második félidőben kapott lehetőséget.
Szabó Alex (Szolnoki MÁV FC): sorozatban második győzelmét is begyűjtötte a Szolnok, ezúttal a Békéscsaba ellen 2–1-re nyert Romanek János gárdája. Szabó Alex eltiltását töltötte.
Tóth-Gábor Kristóf (Szombathelyi Haladás FC): Szombathelyen 1–0-s sikert aratott a Haladás a Diósgyőrrel szemben. Tóth-Gábor Kristófot a 83. percben küldte pályára Németh Szabolcs vezetőedző.
Soltész Dominik (Debreceni VSC): 3–1-re legyőzte a DVSC a Gyirmótot az NB I 28. fordulójában. Soltész Dominik nem állt be.
Bocskay Bertalan (Topolyai SC): megkezdődött a szerb bajnokság rájátszása, az első fordulóban pedig 3–2-re nyert a Topolya a Cukaricki ellen. Bocskay Bertalan végigjátszotta az összecsapást.
Bartha Botond (Bologna Primavera): az olasz U19-es bajnokságban a Bologna 2–1-re kikapott az Empolitól. Bartha Botond sérülés miatt hiányzott.
Török Kevin (Lecce Primavera): 1–1-es döntetlent ért a Lecce Primavera együttese a Juventusszal. Török Kevin végig a pályán volt.
Megyeri Gábor (Perugia Primavera): idegenben 3–0-s sikert arattak a Perugia fiataljai a Regginával szemben. Megyeri Gábor nem volt kerettag.
Artur Craciun (Tsarsko Selo Sofia): a bolgár bajnokság rájátszásában a Tsarsko Selo 2–0-ra diadalmaskodott a Pirin együttese ellen. Artur Craciun a 86. percben állt be.





