Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Sok helyzetet hagytunk ki

Sok helyzetet hagytunk ki

Klub

Veröffentlicht: 19.02.2023, 21:56Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Szakvezetőnk nyilatkozata a DVSC elleni bajnoki után

Horvát vezetőedzőnk, Dean Klafuric értékelte a Debrecen elleni 3–2-re elveszített bajnoki mérkőzésünket.

„Egyértelmű, a debreceni szurkolók, csapat, stábtagok, mondhatni mindenki boldog lehet, de nálunk közel sem ez a helyzet. Nagyon sajnálom a játékosaimat, a stábtagokat, a klub körül dolgozó szakembereket, akik naponta velünk vannak ebben a nehéz helyzetben, de legjobban a mi szurkolóinkért fáj a szívem. Őszintén hiszem, hogy erősek leszünk és meg tudjuk oldani a pontok hiánya jelentette krízist, ugyanis a mutatott játékot illetően nem érzem, hogy az problémát jelentene.

Mennünk kell előre azon az úton, amin elindultunk és mindenben kárpótol az élet minket, nem lehetünk minden helyzetben szerencsétlenek, ha a munkát és a mutatott játékot tudjuk úgy folytatni, ahogy eddig, akkor minden egyenesbe jön majd. Nincs kétségem afelől, hogy majd megkapjuk azt, amit a befektetett energiáink alapján megérdemlünk. 

A mérkőzésről csak annyit tudok elmondani, hogy mi veszítettük el azt, de mondhatjuk, hogy közelebb álltunk a győzelemhez, mint a vereséghez. Nagy helyzeteket hagytunk ki, amelyeket előtte jól építettünk fel. A találkozó első 25 percével vagyok elégedetlen, de nem tudom a játékosaimat hibáztatni, megfordítottuk a meccset, vezettünk, irányítottuk a találkozót. Nagy lehetőséget hagytunk ki 2–2-es állásnál, ez volt az a kulcspillanat, amikor feje tetejére állt a játék képe. 

Szeretnék gratulálni a Debrecen csapatának, hiszen a bajnokság legjobban megkomponált támadó futballját játssza, jól felépített sémák alapján dolgoznak, higgadtak az utolsó pillanatokban.” 

19.02.2023, 21:56Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub