Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Sok hibával futballoztunk

Sok hibával futballoztunk

Spiele

Veröffentlicht: 10.03.2024, 20:12Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Nem sikerült pontot szereznünk Szolnokon

Másodszor is idegenben lépett pályára második csapatunk tavasszal, amely a hat mérkőzés óta veretlen (és a bajnokságban hetedik) Szolnokhoz látogatott a bajnokság 19. fordulójában.

Korán hátrányba kerültünk a Tiszaligeti Stadionban, Annus Árpád a 12. percben értékesítette az ellenünk megítélt büntetőt. A félidő utolsó percéig tartottuk magunkat, azonban a szünet előtti percekben kétszer is betalált a Szolnok, így háromgólos hátránnyal mentünk az öltözőbe.

A folytatásban gyorsan sikerült a szépítés, Menyhárt Barnabás a második játékrész első percében volt eredményes, de hárommal később ismét betalált a Szolnok. A 65. percben gólszerzőnket kiállította a játékvezető, az emberelőnyben futballozó hazai gárda pedig még két találatot szerzett.

Az NB III Dél-Keleti csoportjának következő, 20. fordulójában idei első hazai mérkőzését játssza csapatunk, amely március 17-én a Dabast fogadja.

Kurucsai Milán: – Nem kezdtük rosszul a találkozót, azt lehetett látni, hogy lenne keresnivalónk a pályán, de nem tudtunk élni a lehetőségeinkkel. Sok hibával futballoztunk, két pontatlanságot két gól követett, sajnos védekezésben továbbra sem tudunk méltó ellenfelek lenni ebben a ligában. A negyedik szolnoki találat, majd a kiállítás után teljesen egyoldalúvá vált a játék, nagy különbség volt a csapatok között.

NB III, 2023/2024, DÉL-KELETI CSOPORT, 19. FORDULÓ
SZOLNOKI MÁV FC–BUDAPEST HONVÉD II 6–1 (3–0)
Szolnok, Tiszaligeti Stadion

V: Virág András (Juhász Sz., Németh B.)
G: 
Annus (tizenegyesből – 12.), Szabó R. (41.), Iván (45.), Lengyel (49.), Barna (75.), Kató (87.) ill. Menyhárt (46.)
K: Menyhárt (65.)

Szolnok: Csáki – Sitku (Dudok, 63.), Tisza (Demeter, 63.), Iván, Lengyel (Fazekas, 81.), Annus, Barna (Bakti, 76.), Dósa (Kató, 63.), Antal, Szabó R., Kópis
Vezetőedző: 
Horváth Csaba

Honvéd: Molnár M. – Vojtko (Horváth B., a szünetben), Hancz, Polák, Sebestyén (Gyenes, a szünetben), Kalocsány (Kubitsch, 82.), Kaczvinszki, Kis K. (Babulják, 63.), Menyhárt, Tóth L., Bakó (Gincsai, 63.)
Vezetőedző: 
Kurucsai Milán

10.03.2024, 20:12Spiele

Ähnliche Nachrichten

Auch unsere zweite Mannschaft startet mit einem Unentschieden

Auch unsere zweite Mannschaft startet mit einem Unentschieden

Die Mannschaft von Gábor Kovács spielte am ersten Spieltag der Südost-Gruppe der NB III 0:0 gegen Békéscsaba, das in der vergangenen Saison noch in der zweiten Liga angetreten war.

25.07.2026 | Spiele

Auch zweites Spiel unserer zweiten Mannschaft gewonnen

Auch zweites Spiel unserer zweiten Mannschaft gewonnen

Kispest–Honvéd FC II besiegte SZAC in einem Testspiel mit 3–2.

10.07.2026 | Spiele

Unsere zweite Mannschaft beendet die Saison mit einer Niederlage

Unsere zweite Mannschaft beendet die Saison mit einer Niederlage

Die Mannschaft von Gábor Kovács schloss die Meisterschaft auf dem achten Platz ab.

23.05.2026 | Spiele

Souveräner Sieg gegen BKV Előre

Souveräner Sieg gegen BKV Előre

Unsere zweite Mannschaft feierte am 14. Spieltag der NB III Südost-Gruppe einen überzeugenden 5:1-Erfolg gegen BKV Előre.

30.10.2026 | Zweite Mannschaft