Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Sok hibával játszottunk

Sok hibával játszottunk

Spiele

Veröffentlicht: 02.04.2023, 00:35Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

A Paks ellen gólt jegyző Nenad Lukic összegezte a fordulónkat

A válogatott szünetet követően a Paksi FC csapatát fogadtuk a Bozsik Arénában, mely összecsapáson 2–1-es vendégsiker született. Házi gólkirályunk, a Paks ellen is eredményes Nenad Lukic értékelte a találkozót.

„Nagy lehetőséget szalasztottunk el a három pont megszerzéséhez, hiszen volt öt-hat komoly helyzetünk is, de az utolsó pillanatokban rossz döntéseket hoztunk. A Paks ennek ellenére egyetlen helyzetből meg tudta szerezni a vezetést, ami után a csapat kényszerpályára került. Szerencsénk volt a kimaradt büntetővel, jobban fel kellett volna vennünk a kesztyűt, kihasználni az ellenfél zavarodottságát. A második félidőben gyorsan kezdtünk, tűzben voltunk, sikerült egy gólt is szereznünk, de ezt követően ismét rengeteg hibát követtünk el. Engedtünk egy gólt az ellenfélnek a végén, amit nem szabadott volna, többet kell nyújtanunk az egész meccsen. 

Nem fogom szépíteni, bajban vagyunk, mostantól kezdve minden párharcba úgy kell beleállni, mint egy Bajnokok-Ligája fináléba, viszont hiszem, hogy emelt fővel, alázattal és akarattal elérhetjük a célunkat” – zárta Nenad Lukic

02.04.2023, 00:35Spiele

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub