Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Sok türelemre volt szüksége

Sok türelemre volt szüksége

Klub

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 2 Min.

Hosszú kihagyás után tért vissza a pályára Horváth András

„Szerencsére még sosem volt ilyen hosszú kihagyásom, remélem, nem is lesz többé” – mondta Horváth András, aki decemberi bokaműtétjét követően először léphetett pályára szerdán, a Honvéd második csapatával. Az NB III-as bajnokság 3. fordulójában kapott gól nélkül zárták a kispestiek a Vác elleni, idegenbeli találkozót, kapusunk pedig mosolyogva állapította meg, valóban nem volt rossz visszatérés a közel egy éves kihagyást követően.

„Nagyon régóta húzódott a problémám – tekintett vissza Horváth András a mögötte álló nehéz időszakra. – Tavaly, a Videoton elleni kupadöntő előtt sérültem meg, ami után később szteroidos injekciókkal visszatértem ugyan, de hosszú távon nem múltak el a panaszaim. Amikor megtaláltuk a probléma valódi okát, műtét mellett döntöttünk, ami jól sikerült, hálás vagyok érte az orvosoknak. A felépülés hosszú volt, ráadásul pont, amikor visszatérhettem volna, a koronavírus miatt félbeszakadt a bajnokság, amit egy másik, kisebb sérülés követett. Sok türelemre volt szükségem, az biztos.”

Kapusunk elárulta, hogy speciális rehabilitációs munkát már nem kell végeznie, de még sok feladat áll előtte, hogy visszanyerje régi önmagát, aminek egyik fontos pontja, hogy minél többet gyakorolhasson a csapattal és minél több mérkőzésen pályára léphessen.

„Még nem százszázalékos a formám, a reakcióidőmön, a dinamikán van még mit csiszolni – árulta el Horváth András, aki hozzátette, a második csapatban remek alkalma nyílik erre a sérülésből felépülő játékosoknak, akik egyúttal tapasztalataikkal segíthetik a fiatal tehetségeket. – Én mindig szeretek visszamenni a fiatalokhoz, nekem az a fontos, hogy játszhassak, jó volt újra egy csapathoz tartozni és mérkőzésre készülni.”

A 32 éves kapus mellett a sérvműtétje után visszatérő Nagy Gergő is pályára léphetett szerdán a második csapatunkkal, Horváth András pedig elárulta, minden szempontból hasznos mérkőzést játszottak a Váccal.

„Igazi NB III-as társasággal találkoztunk, kemények, agresszívak voltak, teljesen más focit játszottak, mint mi. A fiataloknak azonban ez egy remek lehetőség, hogy megismerkedjenek olyan helyzetekkel is, amikor nem egyszerű egy ellenfelet feltörni. Teljesen más ez, mint az utánpótlásbajnokság, igaz, én már nagyon régen játszottam azokban a korosztályokban – tette hozzá nevetve Horváth András. – Ezek a tapasztalatok mind segítik a fejlődésüket, felkészülésüket, és lehetőséget kapnak, hogy a felnőttek közt mutathassák meg magukat.”

01.01.2021, 01:00Klub

Ähnliche Nachrichten

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Informationen, Wissenswertes – alles, was man vor dem Auswärtsspiel gegen MTK Budapest wissen muss.

06.11.2026 | Klub

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub