Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Sokat jegyzetelt a hamburgi megfigyelő

Sokat jegyzetelt a hamburgi megfigyelő

Spiele

Veröffentlicht: 05.11.2022, 11:10Lesezeit: 3 Min.
E-MailFacebook

A Paks elleni idegenbeli mérkőzések története

A 2006/2007-es szezon mérföldkő lett a Paksi FC életében, ugyanis a gárda először lett tagja a magyar élvonalnak. A Budapest Honvéd tizenhat éve, 2007. május 12-én vizitált előszőr Pakson és udvariatlan vendégnek bizonyult, mert Igor Bogdanovic duplájával 2–1-re verte az újonc együttest.

A következő összecsapásra három hónappal később került sor, ezúttal Abraham duplázott (összeállításunkban erről a mérkőzésről olvashattok bővebben, ha lentebb görgettek), a légióson kívül Hercegfalvi is betalált a paksi kapuba (3–0). 2008 őszén megszerezte első pontját a Paks (1–1), majd 2010 tavaszán az első győzelmét is elkönyvelhette (1–2). 

2013 tavaszán akadémistáink parádéztak, Vécsei Bálint duplájával és Vernes Richárd góljával csikócsapatunk 3–0-ra nyert az atomvárosban, míg 2016-ban, 2017-ben és 2018-ban egyaránt ikszeltek a felek, majd 2019-ben szakadt meg a négy éves veretlenségi sorozatunk.

Legutóbbi viszont mi ünnepelhettünk, 2021 őszén ugyanis 3–2-re győztünk, góljainkat Nenad Lukic (2) és Hidi szerezte, míg a hazaiak találatai az azóta légiósnak állt Ádám Martin nevéhez fűződnek.  

Három góllal érkezett a negyedik győzelem

2007 augusztus 11.
SOPRONI LIGA, 4. FORDULÓ
PAKSI FC–BUDAPEST HONVÉD FC 0–3 (0–2)

Paks, 3000 néző

V: Szabó Zsolt (Kispál, Hegyi P.)
G: Hercegfalvi (13.), Abraham (34., 48.)
K: Tököli (38.)

Paks: Kovács A. — Molnár Z.,  Éger (Horváth S., 70.),  Salamon,  Hanák —  Vári (Horváth F., a szünetben), Zováth, Heffler, Csehi T. (Báló, 30.) — Márkus, Tököli
Vezetőedző: Lengyel Ferenc

Honvéd: Tóth I. — Mogyorósi,  Benjamin, Smiljanic, Vincze Z. (Tóth B., 77.) — Magasföldi, Genito, Bárányos, Ivancsics (Diego, 73.) — Hercegfalvi, Abraham (Koós, 62.)
Vezetőedző: Supka Attila

Az NB I 4. fordulójához ellenkező előjelekkel érkeztek a csapatok. A paksiak három vereség, míg a Bp. Honvéd három győzelemmel nyitott. A kispestiek meglehetősen sűrű programot tudhattak maguk mögött. Két Szuperkupa-, két UEFA-kupa-selejtező, három bajnoki és egy Ligakupa-mérkőzés volt a játékosok lábában. Ezzel szemben a Paks csupán négy találkozót játszott az idényben.

A Honvéd nem bízott semmit a véletlenre, már az első perctől kezdve magához ragadta a kezdeményezést. A kispestiek főleg Abraham gyorsaságát kihasználva sok zavart okoztak a hazaiak kapuja előtt. A 13. percben Abraham Égerrel futott versenyt, a kispesti támadó pillanatok alatt tetemes előnyt szerzett, lövésébe Kovács csak beleütni tudott, a labda oldalra pattant Hercegfalvi elé, aki öt méterről a kapu jobb oldalába lőtt (0–1).

A gól után a piros-feketék türelmesen járatták a labdát, majd gyors ütemváltással lendültek támadásba. A 34. percben Hercegfalvi szerzett labdát, Ivancsicshoz passzolt, a középpályás középre lőtt labdáját a berobbanó Abraham a kapu jobb oldalába lőtte (0–2). A szünet előtt tíz főre fogyatkozott a zöld-fehér együttes, Tököli reklamálásért sárga lapot kapott, a támadó vitatta az ítélet jogosságát, amiért  a játékvezető a piros lapot is felmutatta neki.

Érdekesség, a Honvéd UEFA-kupabeli ellenfele, a Hamburger SV külön megfigyelőt küldött a találkozóra. A német küldöttségnek ez már a második magyarországi Honvéd-meccse volt, mert korábban a Videoton elleni hazai találkozón is jelen volt. A hamburgi megfigyelő alapos munkát végzett, a meccs végén 50 oldalnyi jegyzettel távozott. 

Ehhez az is hozzájárulhatott, hogy a Honvéd a fordulást követően ötletesen, szemre is tetszetősen futballozott. A hazaiak támadásai jóformán csak ívelgetésekből álltak, ezeket azonban a kispesti védők könnyen hatástalanították. A 48. percben Bárányos remek passzal hozta helyzetbe az érkező Abrahamot, aki jobbal a jobb alsó sarokba gurította a labdát (0–3), az eredmény pedig már nem változott a lefújásig.

A Paks negyedik bajnoki mérkőzésén negyedik vereségét szenvedte el, a Honvéd menetelése viszont tovább tartott, négy meccs négy győzelem állt a listavezető neve mellett a tabellán.

Edzői nyilatkozatok a Nemzeti Sportnak: 

Lengyel Ferenc, a Paks vezetőedzője: „Tíz emberrel is becsülettel küzdöttünk, a jövő héten viszont teljesen más mentalitású csapatot szeretnék a pályán látni. Tököli Attila kiállításának lesz következménye, de először vele kell beszélnem...”

Supka Attila, a Honvéd vezetőedzője: „Elégedett vagyok az eredménnyel és helyenként a játékkal is. Sikerült ráerőltetnünk saját akaratunkat a Paksra, bízom benne, hogy ez a győzelem erőt ad a Hamburg elleni kupamérkőzésre.”

 IDEGENBELI STATISZTIKA

19 mérkőzés

6 győzelem

8 döntetlen

5 vereség

23 lőtt gól

21 kapott gól

GÓLLÖVŐLISTA

Honvéd
3: Davide Lanzafame
2: Abraham Guie Gneki, Igor Bogdanovic, Hercegfalvi Zoltán, Vécsei Bálint, Hidi Patrik, Lukic Nenad  

Paks
3:
Hahn János
2: Balázs Zsolt, Böde Dániel, Kiss Tamás, Szabó János, Ádám Martin.

LEGEK

Legtöbb néző: 3500 (2007)

Legkevesebb néző: 500 (2010)

Legnagyobb győzelem: 3–0 (2007, 2013)

Legnagyobb vereség: 1–3 (2015, 2019)

05.11.2022, 11:10Spiele

Ähnliche Nachrichten

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Unser Verteidiger hält den Gegner für eine spielstarke, kombinationsfreudige Mannschaft. Der Kader von ZTE hat sich seit dem Halbfinale des Ungarischen Pokals im April allerdings stark verändert – das müssen wir in dieser Phase der Saison nutzen.

29.08.2026 | Spiele

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Die Mannschaft von Balázs Dörnyei setzte sich am zweiten Spieltag der Simple Frauenliga dank der Tore von Fanni Vachter und Sára Krisztin mit 2:0 gegen Szekszárdi UFC durch.

14.08.2026 | Spiele

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Informationen und Wissenswertes – alles rund um das Spiel am Sonntag gegen Paksi FC.

08.08.2026 | Spiele

Vachter legt vor, Panna Nagy trifft doppelt – Sieg mit drei Toren Vorsprung gegen Csíkszereda

Vachter legt vor, Panna Nagy trifft doppelt – Sieg mit drei Toren Vorsprung gegen Csíkszereda

Unsere Frauenmannschaft gewann ihr viertes Testspiel in der Bozsik Aréna mit 4:1.

27.07.2026 | Spiele