Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Sokat tanult a felnőtteknél

Sokat tanult a felnőtteknél

Akademie

Veröffentlicht: 07.03.2023, 17:45Lesezeit: 3 Min.
E-MailFacebook

Hétközben az első kerettel edzett, hétvégén pedig győztes gólt lőtt Hancz Dominik a Tarpa ellen

Új köntösben számolunk be nektek az elmúlt hét utánpótlás-mérkőzéseiről, az eredmények mellett egy-egy érdekességet, emlékezetes pillanatot kiemelve: elsőként az U17-es csapat sikeréről és Hancz Dominik góljáról olvashattok.

Kitűnő formában kezdte az U17-es B-csoport bajnoki küzdelmeit Takács László csapata. Akadémistáink az első fordulóban a III. Kerületet győzték le (3–1), míg a múlt héten a Tarpa SC csapatát múlták felül 2–1-re. Oroszlánrészt vállalt a jó szériájából 16 esztendős támadónk, Hancz Dominik, aki mindkét meccsén részt vállal valamely gólunkban, a TVE elleni gólpassza után a szabolcsiaknak ő maga köszönt be. 

Hancz Dominik tavaly augusztusban érkezett hozzánk, korábban gólerősen futballozott Szombathelyen és Győrben is. A Magyar Futball Akadémián is jól megy neki a játék, teljesítményének hála már az első keret edzésein is számítanak rá (múlt szerdán tréningezhetett először Dean Klafuric együttesével!), fokozatosan veszi a felnőttfutball felé vezető lépcsőfokokat.

„Nagyon nagy megtiszteltetés és óriási élmény volt az első csapattal edzeni – kezdte Hancz Dominik. – Szeretnék minél többször náluk készülni, az az álmom, hogy bemutatkozhassak az első csapatban. Jó érzés volt megtapasztalni, hogy nagy a különbség az intenzitás tekintetében, úgy érzem, sokat tanulhatok az edzéseiken, a Tarpa ellen is hasznosítani tudtam az ott látottakat. Kellemetlen ellenféllel játszottunk a hétvégén, de uralni tudtuk a találkozót. Szoros volt a mérkőzés vége a szépítésük miatt, simábban is lehozhattuk volna, de elégedett vagyok a csapattal, ezen az úton kell tovább haladnunk. Megérdemelten nyertünk, az csak az extra volt, hogy gólt is tudtam szerezni, ezt a teljesítményt szeretném hosszabb távon is fenttartani és élni a lehetőséggel.”

A Tarpa ellen megnyert meccsen nemutatkozhatott kispesti szerelésben Horváth Botond is. Fiatal középhátvédünk – Hancz Dominikhoz hasonlóan, igaz, fél évvel később – Győrből érkezett hozzánk és betegségét követően azonnal sallangmentes játékot nyújtva lett a mezőny egyik legjobbja. Érdekesség, hogy Horváth 2016-ban (még 10 éves korában) már eltöltött hét hónapot Kispesten, majd hat és fél év után tért vissza akadémiánkra. 

„Óriási löketet adhat az, hogy két mérkőzésből kettőt megnyertünk, jó érzés így bemutatkozni. Nagyon más az élet a Honvédban , az iramot még meg kell szoknom, nem szállhatok el az egyszeri jó teljesítmény miatt, folytatnom kell a kemény munkát” – mesélt első kispesti élményeiről Horváth Botond.

U19, A-CSOPORT, 1. FORDULÓ
VASAS KUBALA AKAD
ÉMIA–BUDAPEST HONVÉD-MFA 3–0 (1–0)
Budapest, Vasas Sporttelep

V: Szappanyos Szabolcs (Pekoli, Trapp)
G: Urbantsok (25.), Molnár Cs. (61.), Farkas (76.)

Honvéd-MFA: Gyetván – Vojtko, Kaczvinszki, Koszovcsuk (Fehér, 66.), Simon B., Nagy D. (Tóth M., 77.), Braun (Vörös, 77.), Pilter, Kis K. (Pekár, 57.) Kulbachuk (Zrnic M., 77.), Bezzeg
Vezetőedző: Pinezits Máté

U17, B-CSOPORT, 2. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD-MFA–TARPA SC 2–1 (0–0)
Budapest, Honvéd-MFA Utánpótlásközpont 

V: Linn Kevin (Révész, Marosi)
G: Balogh Zs. (50.), Hancz (83.) ill. Soima (91.)

Honvéd-MFA: Molnár M. – Szamosi Á., Balogh Zs., Tóth L., Babulják (Palócz, 62.), Horváth B., Hancz, Dorogi (Kiatipisz, 74.), Kovács B. (Kruppai, 62.), Kövér (Czenky, 85.), Simon (Kubitsch, 85.)
Vezetőedző: Takács László

Takács László: – Jól kezdtük a mérkőzést, több lehetőségünk is adódott az első negyedórában, sikerült a mezőnyfölényünket ráerőltetni az ellenfelünkre, kapufát is rúgtunk, de a gól nem jött. A második játékrészben a célunk a pályán lévő viszonyok, azaz a nyomásgyakorlás fenttartása, ami sikerült is. Ennek hála jöttek a gólok és megérdemelten győztünk.

U14, KIEMELT CSOPORT, 15. FORDULÓ
PFLA–BUDAPEST HONVÉD-MFA 1–1 (0–1)
Felcsút, Pancho Aréna

V: Závotka Csongor (Balla, Pallag-Bozsák)
G: Somogyi (74.) ill. Acsai (34.)

Honvéd-MFA: Jakab – Ferencz, Russnák, Schwarcz, Csörgő, Acsai (Bogdán M., 55.), Varga K. (Varga Z., 62.), Érsek (Varga-Sós, 62.), Martin, Kayali (Csákány, 55.), Shodunke (Veréb, 51.)
Vezetőedző: Mihályi Tamás

07.03.2023, 17:45Akademie

Ähnliche Nachrichten

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Die ungarische U18-Nationalmannschaft trennte sich im Testspiel gegen die Slowakei mit einem 2:2-Unentschieden.

03.11.2026 | Akademie

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Unsere U19 feierte einen 3:0-Erfolg gegen Ferencváros, während die U15 gegen die Illés Akadémia alle drei Punkte zu Hause behielt. Unsere U17-, U16- und U14-Teams beendeten ihre Meisterschaftsspiele am Wochenende jeweils mit einem Unentschieden.

30.10.2026 | Akademie

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Am Mittwoch zog auch unsere U19-Mannschaft im Ungarischen Pokal in die nächste Runde ein: Die Schützlinge von Márton Bogdánfi feierten einen souveränen 7:0-Auswärtssieg beim Dorogi FC.

24.10.2026 | Akademie

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga und Milán Balaskó werden unseren Verein beim kommenden Lehrgang der Nachwuchsnationalmannschaft vertreten.

24.10.2026 | Akademie