Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Sokgólos sikerek

Sokgólos sikerek

Spiele

Veröffentlicht: 18.03.2021, 13:05Lesezeit: 1 Min.

Kétszer öt, kétszer pedig négy gólt lőttünk a Siófoknak a korábbi felkészülési meccseken

A válogatott mérkőzések miatti szünetet kihasználva március 19-én, pénteken a Budapest Honvéd felkészülési mérkőzést játszik a BFC-Siófok ellen a Honvéd-MFA Utánpótlásközpontban. Nem ez lesz az első ilyen jellegű találkozó a két együttes között, az elmúlt 8 évben 6 alkalommal találkozott egymással a két gárda.

2013-ban a Bozsik Stadionban a mieink 5–3-ra győztek, góljainkat Davide Lanzafame (2), Hervé Tchami, Ivancsics Gellért és Holender Filip szerezték. Egy év múlva újra öt gólt lőttek a piros-feketék (Prosser Dániel, Daru Bence 2-2, Ayub Daud), de a Balaton-partiak ezúttal nem találtak be a kispesti kapuba.

2016-ban 4–1-es kispesti siker született, a mieinknél Dusan Vasziljevics személyében ezúttal is akadt egy duplázó, rajta kívül Nagy Gergő és Holender Filip volt eredményes. 2017-ben folytatódott a nagy különbségű győzelmek sorozata, Koszta Márk, Kadima Kabangu, Ivan Lovric és Balázs Zsolt góljaival 4–0-ra nyertük a meccset.

Három év szünet után, 2020-ban kétszer is találkozott egymással a két csapat. Július 11-én, a Honvéd-MFA Utánpótlásközpontban az NB II-es Siófok 2–1-re verte második csapatunkat, a mieink gólját Bartha Botond szerezte. Szűk három héttel később a Győrben edzőtáborozó Honvéd NB I-es csapata az ETO Parkban játszott a siófokiakkal, amit meglepetésre a rivális nyert meg 3–0-ra.

18.03.2021, 13:05Spiele

Ähnliche Nachrichten

Vier-Tore-Remis im Hidegkuti-Stadion

Vier-Tore-Remis im Hidegkuti-Stadion

Am 13. Spieltag der OTP Bank Liga trennten wir uns von MTK Budapest auswärts mit einem 2:2-Unentschieden.

07.11.2026 | Spiele

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Unser Verteidiger hält den Gegner für eine spielstarke, kombinationsfreudige Mannschaft. Der Kader von ZTE hat sich seit dem Halbfinale des Ungarischen Pokals im April allerdings stark verändert – das müssen wir in dieser Phase der Saison nutzen.

29.08.2026 | Spiele

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Die Mannschaft von Balázs Dörnyei setzte sich am zweiten Spieltag der Simple Frauenliga dank der Tore von Fanni Vachter und Sára Krisztin mit 2:0 gegen Szekszárdi UFC durch.

14.08.2026 | Spiele

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Informationen und Wissenswertes – alles rund um das Spiel am Sonntag gegen Paksi FC.

08.08.2026 | Spiele